Kié a föld?

Ebben az első fejezetben elsősorban egy filozófiai kérdést boncolgatnék. Bemutatnék három közismert történést:
-Latin-Amerikában a latifundiumok árnyékában élő szegény vidéki népesség kilátástalansága sok milliós tömegeket kényszerített arra, hogy a városokba vándoroljanak, és ott nyomorúságos körülmények között éljenek a bádogvárosokban, favelákban. Az urbanizáció felgyorsulása egy káros folyamat, és igen nagy problémákat fog okozni (a ma meglévőkön felül).
-Angliában a bekerítések során a közös művelés alatt álló földeket és bérleményeket erővel vették el a nagybirtokosok; a kisemmizett paraszti réteg megélhetést keresve a városokba menekült, ahol olcsó, kizsákmányolható munkaerőt biztosított többek között azokban a textilüzemekben is, amelyek nyersanyaga a tőlük elvett földeken is legelő juhok gyapja volt.
-Végezetül, egyre jellemzőbb, hogy a szegényebb országok termőföldjeit sorra felvásárolják a gazdagabb országok, természetesen a helyiek kárára.

Mindig is nevetségesnek tartottam, ha egy hegyoldalt, vagy egy egész hegyet bekerített valaki, hogy az magánterület, ami az övé, és -mint egykor egy indián- nem értem, hogy miért lehet valaki személyes birtokában, miért sajátíthatja ki, és csak tűnődöm, hogy mennyire torz ez a szemlélet.
Úgy gondolom, hogy a föld senkié. Egyrészt az ember halandó, és nem birtokolhat igazán semmit, másrészt a természet egy bonyolult ökoszisztéma, aminek egy apró szegmensének a töredéke az ember. Gazdasági oldalról megfogva úgy fogalmaznék a föld mindenkié. Bizonyos területeknek közös tulajdonoknak kellene lenniük, egyéb területeknek meg azoknak a haszonbérletének, akik megművelik, és odafigyelnek annak a területnek megújulására (nem teszik tönkre, zsigerlik ki). Erre voltak kialakult rendszerek a múltban.
Ma már a fejlett országokban mind kevesebben akarnak földműveléssel foglalkozni, de mindenki számára lehetővé kellene tenni, aki szeretne. A fejlődő országokban ez létszükséglet lenne, de nem a szűzföldek rovására, hanem a hazai és külföldi nagybirtokosok kárára.

A talaj rétegei és a szántás barázdái

A kertet minden évben fel kell ásni, a szántót fel kell szántani a jó termés érdekében. Ehhez kérdés sem férhet, vagy mégis? Ma már viták vannak erről.
Hogy megértsük, hogy miért szántunk, csupán fel kell elevenítenünk a régmúltat. A kulcs a hagyományban van. Ez a hagyomány akkor alakult ki, amikor még rengeteg szűz föld terült el mindenfelé, hiszen kevés volt az ember. Ekkor a szántással a talajt fellazították, megkönnyítve így az ültetést, és a tápanyagok felszabadulását. A termés jó lett, de a föld pár éven belül kimerült, de nincs probléma, volt még sok másik szűz terület, amit fel lehetett törni. Aztán, ha sok-sok év múltán visszatértél az első területre, ugyanolyan jó volt a föld, mint annak előtte. A népesség növekedésével kevesebb lett a föld, kitalálták a kétnyomásos, aztán a háromnyomásos gazdálkodást, az ugaroltatással, trágyázással, vetésforgóval. Ma már még szűkösebbek a lehetőségeink...

Leírva sehol nem láttam a szántás okát, de azt hiszem, a fentebbi magyarázatom nem téved sokat. Viszont az még mindig nem eldöntött, hogy káros-e a szántás? Ehhez a talaj biológiáját kell ismerni. Röviden, a talajban rengeteg élőlény, mikroorganizmus, gomba található, a talaj egy élő egész, aminek a szántása (a talajrétegek felfordítása) károsítja, pusztítja ezt. [Egy kezdetben agyagos, és taposás miatt tömörödött talajnál szükség lehet annak lazítására (odafigyelve a talajrétegek megtartására), levegőhöz juttatására.]
Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, minden módszer adott már egészen az ókor óta a szántás nélküli műveléshez. Ma már a nagyüzemi mezőgazdaságban is egyre nagyobb teret hódít a no-till gazdálkodás, ami a szántás helyett a vetésforgóban és talajlazításban hisz.

Egy erdő a legbonyolultabb ökológiai struktúrát képezi, mégis megvan mindenféle szántás, trágyázás, öntözés, miegymás nélkül. Arra kell törekednünk, hogy a természet folyamatait jobban megismerve, lemásoljuk azt. Fontos a növénytársítás (jó szomszédok-rossz szomszédok), vetésforgó, talajtakarás. Ez utóbbi fontos a nedvesség megtartásában, a talajerózió megelőzésében, a talaj védőrétege, ahogy az erdőben az avar.

Gyerekként sosem értettem, hogy miért nevezünk egy növényt gaznak, a másikat meg miért nem. Persze érthető a 'gazdasági' oka. A gazdaságtalan gaz véget nem érő kapálása talán nem olyan értelmetlen munka, mint ősszel a talajt védő falevelek gereblyézése, de hasonlóan ismerethiányra utal. Egy bolygatott talajon megjelennek az egynyári gyomok (igyekeznek gyorsan befedni, és megvédeni a talajt), utána -ha hagyjuk- az évelő gyomok, végül bizonyos lágyszárú növények, aztán bokrok, végül fák nőnek ott. Ez a természet önvisszaállító folyamata, aminek első gyógytapaszai az általunk ismert gyomok. Kellő ismerettel bizonyos gyomok hasznosak tudnak lenni (növényvédelem, gyógynövény stb.), és sok mindent elárulhatnak a talaj állapotáról. Talajtakarással, jó ültetésrenddel jól megelőzhető a gyomosodás.

A természet pusztítása pusztuláshoz vezet

Ma sok szó esik az éghajlatváltozásról, az időjárás kiszámíthatatlanságáról. Ennek elsődleges okaként a szén-dioxid kibocsátását jelölik meg, szerintem meglehetősen felületesen. Úgy vélem, az egyik jelentős oka a mezőgazdaságban keresendő, egészen pontosan az ahhoz kapcsolódó erdőirtásokhoz. (Emlegethetnénk a marhák metánkibocsátását, vagy a mezőgazdaság magas olajigényét, a humusztartalom csökkenésével járó szén felszabadulását a talajból, és sok minden mást, de úgy vélem ezeknél nagyobb jelentőséggel bír az erdőirtás, amit sok esetben a megélhetési kényszer idéz elő.) Az erdők mindamellett, hogy rengeteg szén-dioxidot kötnek le, egy sokkal fontosabb funkcióval bírnak, ez pedig a kiegyenlítés. Egy erdő felett lévő magasabb páratartalom és hidegebb mikroklíma miatt gyakoribb ott a csapadék, egyenletesebben eloszló. A szél, víz eróziójával szemben ellenálló, gyöngíti ezek hatását, elnyeli azt (egy erdőben nincs porvihar és zagyár, mint egy sivatagban). A vizet visszatartja, és tárolja, így csökkentve az aszály hatásait. Egy erdő albedója meglehetősen alacsony (sok napsugárzást nyel el), viszont egyéb térszínekkel szemben ez nem jár jelentős hőtermeléssel, mivel párologtatásra (ami hűtő hatású), fotoszintézisre és egyebekre fel is használja ennek az energiának a jelentős részét. Változatos ökoszisztémája, nagy biodiverzitása nagy ellenállást tesz lehetővé bármilyen katasztrófával szemben. Tehát az erdő nemcsak makroszinten (globális) fontos (szénmegkötés, sugárzás elnyelése), hanem a mikroszinten is hatékony, ez utóbbinak köszönhetően helyben is lehet védekezni a globális hatásokkal szemben, ezért egy nagyobb erdősültséggel lehet tenni a saját mikroklímánk javításáért is.

A Termékeny-félhold és a Kánaán szavak hallatán nem a sivatag jut eszünkbe, pedig ma azok. Ahogy Egyiptom is az ókori Róma éléstára volt, mai formájában nem lenne az, de még a Szahara sem volt egykor sivatag. A természeti körülmények megváltozása mellett sok helyen jelentős az antropogén hatás szerepe is. A fák kivágása, és a túllegeltetés, esetleg a rossz öntözés miatt vált sivataggá sok tájunk. Az elhibázott öntözés esetén közelmúltbéli példaként elég csak az Aral-tóra gondolnunk, hogyan sikerült egy egész tájat terméketlenné tenni igen rövid idő leforgása alatt. Fairtásra jó példa a tragikus sorsú Húsvét-szigetek, de a skót legelők és dalmát sziklapart sem így nézett ki egykor, erdők borították azokat. A túllegeltetés a Száhel-övben a sivatag rohamos délre vándorlását idézi elő, azon a területen, ahol a legnagyobb népességrobbanást jósolják. Látványos példája a Csád-tó összeomlása a térség szárazodásnak, és hogy hogyan válik élhetetlenné ez a terület.
A modern mezőgazdaság rengeteg vizet használ fel, a jövőben a vízhiány és az ezzel sok esetben párhuzamosan jelentkező éhinség konfliktusokat idézhet elő.

Közgazdaságtan, avagy az olcsó élelmiszer valódi ára

Mai modern elvárás a versenyképesség. Ez lényegében annyit tesz, hogy jót jó áron. A mezőgazdaság nyelvén magas terméshozamok alacsony előállítási költségekkel. Az alacsony költségeket főként birtokkoncentrációval, gépesítéssel, és idő megtakarításával próbálják elérni (utóbbiban segít a genetika). Emlékszem, hogy középiskolásként azt tanultam, hogy a holland kertészetek a mezőgazdaság csúcsa, ezzel szemben ott az általános állítás, hogy minél nagyobb egy birtok, annál jobb, annál gazdaságosabb. Magyarországon a birtokkoncentráció sokkal magasabb, mint nyugaton, mégsem versenyképesebb. A kistermelők úgy tudnak versenyképesek lenni, ha szövetkezetekbe tömörülnek. Leginkább akkor, ha csak egy-két terményt állítanak elő, de én jobban hiszek a változatosságban. Nem igaz, hogy a monokultúrával nagyobb terméshozamokat lehet elérni, egy kertészet sokkal eredményesebb, és gazdaságosabb ilyen szempontból (itt tértünk vissza Hollandiához). Egy biointenzív gazdálkodású terület meg sokkal-sokkal gazdaságosabb.

A mai olcsó élelmiszer alapja az, hogy a káros hatásokat nem számítjuk bele, externáliáknak elkönyveljük, és kihagyjuk a számításból. Ilyen káros hatások a talaj lepusztulása, a vizek szennyezése, az egészségünk romlása. Még csak az olcsó energia (ami a szállításhoz, meg a gépesítéshez kell) valódi árát se tesszük bele a képletbe. Mai mezőgazdaságunk olaj nélkül összeomlana, emiatt sem fenntartható.

Amerikában néhány könnyen szállítható terményt állami pénzből dotálnak, aminek következtében ezek a termények mesterségesen olcsóak, ezáltal az élelmiszerárak is mesterségesen alacsonyan vannak tartva. Legjelentősebben támogatott termékük a kukorica, egy sor élelmiszert ebből készítenek, mindenféle mahinációval, az autókat ezzel tankolják, de még a marhákat is ezzel etetik a természetes táplálékuk helyett, amiből egy sor probléma (betegség) származik.
Európában az EU terület alapú támogatása tartja fenn a mezőgazdaságot, egyébként az alacsony felvásárlási árak nem lennének elegendők, hogy a folyamatosan nyíló agrárolló mellett a gazdák fennmaradjanak.
Gazdaságilag leginkább a vegyiparnak és a gépgyártásnak jó biznisz a mezőgazdaság.

Amíg az USA néhány élelmiszert, addig az EU a gazdákat részesíti jelentős szubvencióban, aminek köszönhetően az adófizetők pénzének egy meghatározó része arra megy el, hogy mesterségesen olcsó legyen az élelmiszer (USA-ban a támogatásban nem részesített -az egészséges táplálkozáshoz nélkülözhetetlen- zöldség és gyümölcs irreálisan drága is). Ennek olyan pozitív hatásai vannak, hogy a fejlődő országokat leversenyezzük, mivel így olcsóbbak a termékeink, ezáltal vagy átállnak egyéb, exportra szánt termények termesztésére (például kakaó, kávé), és a világpiactól függővé vállnak, vagy ha megmaradnak az élelmiszertermelésnél, akkor tönkremehetnek, és olcsón fel lehet vásárolni a földjeiket. A helyi kistermelőknek nem igazán éri meg termelni, a háztájinak is elveszett az értelme. Az agráriumban dolgozó gazdák rendkívül kiszolgáltatottak; az olcsóság miatt a felhasználók egyre kevésbé érzékelik az élelmiszer értékét, így nagy a pazarlás. Jelentős a túltermelés, amelyet megtámogatunk, így ahelyett, hogy bizonyos területeket visszaadnánk a természetnek, tönkretesszük azokat.

A termésátlagok már nem nőnek, ezzel szemben a termőterületek folyamatosan csökkennek, sok szárazabb helyen vízhiánnyal nézünk szembe. A végtelennek tartott óceánokból kezdenek kifogyni a halak, pár évtized múlva több lesz benne a műanyag. Az egyre növekvő népesség mellett egyre kevesebb a termőtalaj, sőt, a jelenlegi módszerekkel 50-60 év múlva akár teljesen eltűnhet...

Az élelmiszer minősége (kül- és beltartalom)

A mai minőségi kritérium a méret, külalak, szállíthatóság és részben az eltarthatóság. A külső jegyek fontosabbá váltak a beltartalommal szemben, az élelmiszer valódi minősége viszont nem látható.

A legjobb növényvédő szer a betegségek és kártevők ellen az egészség. Még a kártevők is elsősorban azt a növényt támadják meg, amely gyöngébb, nem egészséges. Ahhoz, hogy a növény egészséges legyen olyan környezetet kell biztosítani, ahol jól érzi magát, és minden fontos tápanyaghoz hozzájut. Ennek alapja az élő talaj, és a jó növénytársítás.
Az intenzív művelésű növények megnyúltak, nagy méretűek, szöveteik közt sok a víz, ami kényessé teszi a kórokozókkal szemben. A folyamatos növényvédelemmel csak egyre immunisabb kártevők létrehozását érik el. A monokultúrás termelés teljesen életidegen, a természet nem így működik (sokféleségre törekszik), ezért kell folyamodniuk egyre természetellenesebb módszerekhez.
A vegyipar segítségével ugyan pótolják a legfontosabb tápanyagokat, de ezek a tápanyagok leginkább a növény növekedésében segít. Azok a fontos nyomelemek, amelyeket a talaj élővilága állít elő, tesz felszívhatóvá a növény számára hiányozni fognak a növénynek (így kevésbé lesz ellenálló a betegségekkel szemben), és később hiányozni fog az emberek élelmiszeréből is. A vegyszerezés további káros hatásai a talaj elsavanyítása, a talajvíz szennyezése, a kialakuló vegyszerkoktélok egészségre káros hatásai.
A legnagyobb probléma, hogy nem ismerjük a hosszútávú hatásait ezeknek, nem tudjuk milyen kockázatokat rejtenek.

A külsőre egyre tökéletesebb növényeink a valódi feladatukra egyre kevésbé alkalmasak: a tápanyagforrásként való felhasználásra. Ezeknek a növényeknek a vitamin- és nyomelemtartalma sok esetben töredéke a korábbiaknak. Ezáltal kialakul a minőségi éhezés, ami az emberek egészségére van káros hatással. Továbbá az élelmiszer élvezhetősége is csökken, az ízek eltűnése miatt. A minőség hiányát nem pótolhatjuk mennyiséggel, a valódi ízek hiányát ízfokozókkal.

Sokféleség, fajták, biodiverzitás

A monokultúra lényege a nevében szerepel: egyetlen fajta termelése, egyeduralma egy adott területen. A fő oka a könnyebb megművelhetőség, jobb gépesíthetőség, ezzel a kisebb munkaerőigény, olcsóbb termelés. A probléma csak az, hogy szembe megy a természet sokféleségre törekvő folyamataival, így igen sérülékeny, és ezért nagy erőforrásokat igényel ennek a mesterséges helyzetnek a fenntartása (növényvédelem és társai). Ez egy kóros állapot, ahol olyan, hogy ökoszisztéma, csak halványan létezik.

Úgy gondolom, hogy a modern mezőgazdaság egyik legnagyobb bűne a biológiai sokféleség elleni tevékenysége, a táj fajokban való 'elsivatagosítása'. Itt két folyamatra gondolok: először az eredeti környezet visszafordíthatatlan átalakítására, másodszor a monokultúrára, mint például végeláthatatlan kukoricamezőkre. Jó példa ezekre Borneó szigete, ahol a dzsungeleket kiirtották, hogy olajpálmát telepíthessenek a helyükre. Filmek készülnek arról, hogy az ott őshonos orangutánoknak nincs hova menniük, részben elfeledkezve arról, hogy több ezer másik fajtársuknak (olyanoknak is, amelyek létezéséről még csak nem is tudunk) is ugyan ez a sorsuk, a biztos pusztulás vár rájuk. Ez a folyamat egyirányú, sajnos nincs visszaút... Nem tartanánk-e katasztrófának, ha valamilyen csoda folytán nálunk -kiszorítva minden mást- elkezdenének pálmák nőni, és egy évtized után mindenhol csak azok lennének. Nem lennének tájak, őshonos-, vagy kevésbé őshonos fajok és fajták, de legalább lenne sok pálmaolajunk. Mindamellett, hogy a fajok megőrzése etikai kötelességünk, a minél nagyobb biodiverzitás egy terület katasztrófákkal szembeni ellenállóságának a záloga.

Ma a legtöbb helyen újravetésre alkalmatlan hibrid vetőmagokat lehet kapni (vadászni kell a szabadbeporzásúakra), sőt általában levédetik ezeket a magokat. Úgy gondolom, hogy az élet (egy faj, fajta) levédetése, kvázi kisajátítása súlyos erkölcsi problémákat vet fel. Ma jóval kevesebb fajta van, amíg például megvoltak az adott tájra jellemző gyümölcsfajták sokasága, addig ma tájtól függetlenül ugyanaz a néhány fajta van mindenütt. Míg az előbbiek alkalmazkodtak a környezetükhöz, ellenállóbbak a betegségekkel, kártevőkkel szemben, rengeteg ízváltozatot biztosítanak, sokféle egyéb tulajdonsággal (szag, méret, szín...) addig az utóbbiak egysíkúbbak, és sokkal sérülékenyebbek (betegségre, időjárásra...). Míg a régebbi fajtáknál volt idő a kiválogatódásra, nemesítésre, addig az újaknál ilyen nincs. A GMO kérdéskörére nem pazarolnék időt, ahogy a génmanipulációval foglalkozók sem pazarolnak időt olyan hosszan tartó folyamatokra, mint a nemesítés.

Utolsó gondolatként ehhez a témakörhöz csupán annyit, hogy ma alig néhány növényfaj adja a táplálékok döntő többségét, szemben a több ezer lehetséges fajtával. Ezáltal az élelmezési rendszer kiszolgáltatottabbá válik; a táplálkozás elszegényedik, rengeteg olyan növény kerül marginális szerepkörbe, vagy tűnik el az étrendünkből, ami változatosabbá, kiegyensúlyozottabbá tehetné azt. Itt lehet gondolni a sok-sok tájfajtára búzából, almából, krumpliból, de lehet gondolni olyan gabona-, zöldség- és gyümölcsfajtákra, amelyek ma már kikoptak a köztudatból.

Múlt, jelen és megoldás (lehetséges jövő) Magyarországon

Hazánk egy mezőgazdasági szempontból jól ellátott ország, bőven van itt annyi élelmiszertermelésre alkalmas terület, hogy senki ne szenvedjen hiányt élelemből. Ennek ellenére számos problémával nézünk szembe, amelyeket meg kellene oldani.
Kiskunság az én szívem csücske, mivel onnan származom. Sajnos évről-évre egyre alább száll a talajvízszint. Egyszer már elkezdett elsivatagosodni, de ez újra veszélyforrássá vált, ahogy az Alföld nagy részére jellemző egyfajta kiszáradás.
További probléma a talajok degradációja és elsavanyosodása, míg utóbbiaknál a savas esők is szerepet játszanak, alapvetően ezek a folyamatok az intenzív gazdálkodás következményei. Ehhez természetesen egyéb környezetkárosodások is kapcsolódnak.
További probléma a birtokrendszer eltolódása, a túlságosan nagy birtokok megjelenése (a sok -máshogy kedvezőtlen- nadrágszíjparcella mellett). Ezzel párhuzamosan a vidéken élők elszakadása a földtől, a vidék gazdasági leszakadása, szegregálódása is folyamatos.

A magyar tájszerkezet változatos, ez a mozaikos tájszerkezet kiválóan alkalmas lenne egy sokkal sokrétűbb gazdálkodásra, kisebb birtokokkal. Elsősorban a helyi igények kielégítésére kellene törekedni, minél kevesebb szállítással, sok helyi tájfajtával.
Valaha volt egy -sok évszázadon át fennálló- jól működő fokrendszer, amelynek köszönhetően rengeteg hal (a legenda szerint egyharmad hal kétharmad víz volt az eredménye), gyümölcs (ártéri gyümölcsös) és hús (ártéri legelők) állt az emberek rendelkezésére. Úgy gondolom, hogy ezek részbeni visszaállítása fontos lenne, hiszen az Alföldről hiányzó csapadékot így a folyóvíz visszatartásával meg lehetne oldani, elejét vehetnénk a további szárazodásnak.
A szárazodással, a talajdegradációval, nagy időjárási ingadozásokkal, sőt a globális felmelegedéssel szemben is (mivel hidegebb mikroklímájú) fontos lenne jóval több erdő 'telepítése'. Ezek gyümölcsösként, legelőként is hasznosíthatóak lennének (elfelejtett tudás, de a falevelek takarmányként is szolgálhatnak, a legelő nem csak füves terület lehet.)
Fontos lenne a vidék felkarolása, a vidéki emberek földhöz és környezethez való viszonyának a javítása, a monokultúrás termelési módszerek megváltoztatása, és ezáltal a termőtalajaink megóvása, regenerációja.

Ezekre lehet azt mondani, hogy hahó már a 21. században járunk! A GPS-vezérelte traktoroknak hála lassan nem kell munkaerő, a salátákat laboratóriumi körülmények között minimális táptalajon megtermesztik, a marhahúst is mesterségesen állítjuk lassan elő. Mindenre van, és lesz okos megoldás. Viszont én úgy gondolom, hogy az eddigi irány is rossz volt, ne tetézzük ezt. A legnagyobb gond, hogy az ember egyre inkább elszakadt a környezetétől, és egyre inkább a megoldásai is. Ennek nem lehet jó vége! A környezethez alkalmazkodva kellene az új modern technológiákat kiépíteni, nem pedig a technológiához ferdíteni a természetet.

Összefoglaló

Az egyik kedvenc témám a mezőgazdaság, így bár próbáltam rövidre fogni kicsit hosszúra sikerült. Mentségemre szóljon, a téma rengeteg egyéb más területeket is feszeget, kérdőjelez meg. Közgazdasági, jogi, szociális, erkölcsi, filozófiai kérdéseket boncolgat, olyanokat mint az externáliák, környezetszennyezés kérdésköre, egészséges élelemhez való jog, a fenntarthatóság, fajok veszélyeztetése, földtulajdon kérdése. Úgy gondolom, hogy számos ponton súlyos problémák vannak a mai szemléletünkkel, és revideálásra szorulnak. További probléma a hosszútávú gondolkodás hiánya, és ez ehhez társuló önkritika hiánya. Gondolok itt például arra, hogy egy hibás alapnál, ami rövid távon jól működik, amint fellépnek a negatív jelek, folyamatos korrekcióba kényszerítjük magunkat, ahelyett, hogy az alapot kérdőjeleznénk meg. Ilyen a szántás kérdésköre, ami elvezetett végül a mai monokultúrákhoz. Gondolok továbbá az erőforrások elpazarlására, mint például a nem-megújuló rétegvizek elpacsálására, vagy az olaj kérdésére, vagy gondolhatok azokra a vegyszerekre, amelyekről azóta kiderült, hogy súlyosan egészségkárosító hatásúak, és leváltották egy másik fene-tudja-milyen-hatása-lesz-hosszútávon vegyszerre. Sajnos az egészet áthatja az a pszichopata szemlélet, ami nem törődik a holnappal, csak a mával.

Láthatjuk a tőke egyre nagyobb koncentrációját, és annak érdekeinek az előtérbe helyeződését az emberek megélhetése és egészsége helyett, a természet és a benne élő élőlények pusztítása árán.
Fontos lenne helyben, a helyiek által termelt egészséges élelmiszerekkel kielégíteni a szükségleteket, nem pedig messziről olcsón szállított, agyondotált termékekkel.
Fontos lenne, ha nem folytatódna az emberkísérlet tovább, ha az externáliákat azok előidézői fizetnék meg, ha a problémák, amiket okoznak, és okozhatnak a jövőben!, azt ők fizetnék meg, nem az átlagemberek.
Fontos lenne a környezeti terhelés minimalizálása, a környezetvédelem, tájmegőrzés.
Fontos lenne, ha a junk food helyett valódi, tápanyagban gazdag élelmiszerhez jutnának az emberek, az élelmiszer-önrendelkezés visszavétele, a pazarlás visszaszorítása, mind az élelmiszer előállítása, mind annak kereskedelme terén.
...és még sorolhatnám. A gazdaság fetisizálása helyett más szemléletre van szükség.

Az élelmiszereink tökéletesen tükrözik a mai világunk mentalitását, a rohanó tempót, a külcsíny fontosságát, a mennyiségi szemléletet, és műviességet. Gondolhatunk a kényelmes gyorséttermi kajákra, ami nehezen nevezhető valódi élelmiszernek, a pár hét alatt vágásérett csirkékre, amelyek betegesek, járni se tudnak, az óriáseperre, aminek semmi íze sincs, az egyenalakú, nagyméretű "szép" zöldségekre, amelyekben nincs elegendő nyomelem és vitamin, az ízfokozókra, színezékre, adalékanyagokra és egyéb mesterséges dologra.

Ártéri tájgazdálkodás visszaállítása:

Immáron harmadjára írtam meg a cikket (első kettőnél közel teljes txt fájlnál és elmentett linkekkel elszállt a winchesterem; ennek a harmadiknak a felét egy éve megírtam már, most gondoltam befejezem), a korábbiak után nem volt kedvem megírni újra, így kimaradt jópár év. Remélem azért nem sikerült annyira rosszul. A következő téma a demokrácia kérdése lesz, két részben.

A rossz tudás fája


A földművelés és állattenyésztés elterjedése előtt főként nomád természeti csoportokban éltek az emberek. Ezek a vadászó-gyűjtögető emberek kis közösségekben, apró törzsekben éltek, ahol az altruizmustól kezdve a hierarchikus berendezkedésig mindenféle társadalmi struktúrák megtalálhatóak voltak. Az altruista csoportokra inkább a monogámia, esetleg poliandria volt jellemző; ellenben a hierarchikus csoportokra jellemző volt a poligámia, ahol is a vezető több feleséggel rendelkezett, míg a nem vezetők kevesebb nőn osztozkodtak, így nem volt ritka a poliandria (egy nőnek több férj), már csak azért sem, mert a férfiak veszélyesebb életet éltek, a vadászatok miatt többen haltak meg, mint a nők. A hierarchikus berendezkedés már egy fejlettebb struktúra volt; a fejlettség alatt nem magasabb szintet kell érteni itt (sőt, szerintem ez bizonyos szempontból visszalépést jelentett), hanem egy meghaladottabb állapotot. Ezt mutatja az is, hogy elenyészően kevesebb ilyen társadalom volt a korai időkben, a többség altruista berendezkedésű volt; csak később kezdtek nagyobb mértékben elterjedni a hierarchikus társadalmak. (Úgy gondolom, női vezetésű hierarchiák ritkák lehettek, ha voltak egyáltalán, az altruista társadalmakban pedig egyenlőek voltak a férfiakkal, bár a munkamegosztásban és közösségben más szerepet töltöttek be.)

Az altruizmus azért működhetett, mert a kis csoportokban minden egyedre odafigyeltek, aki önzően viselkedett, annak a fejére koppinthattak, súlyos esetben akár ki is közösíthették az illetőt. Bár úgy tűnik, hogy az altruizmus, és a vele járó teljes egyenlőség mesterségesen fenntartott állapot (részben az is), ezzel szemben szerintem az altruizmus, az együttműködés mégis az ember természetes beidegződése, sokkal inkább, mint a -ma már szinte mindenhol jelenlévő- társadalmi piramis. A kisgyerekek viselkedéséből ez jól megfigyelhető, a kisgyerekek nem önzőek, sőt segítőkészek. Ettől függetlenül a hierarchikus rendszer kialakulása törvényszerű volt, így nem lehet természetellenesnek nevezni, legfeljebb az alapvető emberi természettel kevésbé összeegyeztethetőnek. Evolúciós szükségszerűség volt, aminek az igazi táptalaját (kezdő lökését) a fölművelés elterjedése adta.

Felmerül a kérdés, hogy mi volt az oka annak, hogy az emberek egy viszonylag könnyű megélhetési formát felcseréltek egy sokkal több munkával járóvá? Máig vitatják ezt, én meglehetősen prózai okot képzelek el (máshol eddig nem találkoztam ezzel a véleménnyel):

A földművelés kialakulása egy hosszú folyamat volt, aminek folyamatos kísérőjelensége a felhalmozás volt. Nehéz, összetett kérdés, hogy melyik társadalmi szerveződés kedvezett a kialakulásának, de szerintem leginkább a hierarchikus társadalmakban volt igazi létjogosultsága, ott volt meg a magasabb szintű fejlődés elérésének az igénye. (Az altruista társadalmakban egy-egy individualista egyénnek lehetett ez egy kitörési pontja, csoport szinten szerintem megakadhatott egy kezdetleges szinten, a közösségi motiváció nem kedvezett a túlzott felhalmozásnak, inkább csak fokozatosan átvették a módszereket idővel.) Ilyen módon egy hierarchiában alul lévő ember lehetőséget kapott arra, hogy feljebb lépjen, még ha nem is ő volt a legerősebb férfi, legjobb vadász, így evolúciós előnyt szerzett a társaival szemben. Lehetett több felesége, mert az így általa felhalmozott élelem a nők számára vonzó volt, a biztonság miatt, amit nyújtani tudott, illetve ő is megengedhette magának, hogy több nőt tartson, mert volt elég élelme. A régi termékenységi szobrocskákon (Vénuszok), a nőket szerették kövérnek ábrázolni, a kövér nő egyet jelentett a termékenységgel, kívánt dolog volt. Így, megfordítva ezt a gondolkodást, aki a jó tápláltságot biztosítani tudta, feltétlen vonzó partner volt egy nőnek a szaporodás szempontjából.

A földművelés elterjedésével egyfajta népszaporulat is jellemző volt, aminek következtében ezen csoportok egy része vándorolni kezdett, a vándorlás által pedig gyorsan elterjedt a világon. Vita van arról, hogy Európában és a Közel-Keleten egy pontból (Termékeny félhold), vagy több gócból egyidejűleg terjedt-e el. A Világ más távoli pontjain (Mexikó, Kelet-Ázsia, Peru) is nagyjából egyazon időben jött létre. A helyi társadalmak is gyorsan átvették, függetlenül attól, hogy a társadalmi berendezkedésük milyen volt. Mivel a földművelés sokkal inkább kedvezett a hierarchiák kialakulásának -a fentebb említett evolúciós előny miatt-, ezért az altruista társadalmakat is átformálta. További velejárója a földművelésnek, hogy a kis közösségek helyett már nagyobbak is kialakulhattak egy helyen, kialakulhattak városok, ahol az egymásra figyelés ugyancsak elhomályosult, többé nem koppintottak az individualista fejére; egy város nem lehetett altruista már. A hierarchikus társadalommal a poligámia is terjedni kezdett.

Az, aki önző, természetes előnyt élvez azzal szemben, aki nem az, lásd például fogolydilemma eseténél. Egy önzetlen társadalomban, ahol egy ember önző, de önzőségében nem korlátozott, mindenféleképpen előnyhöz jut. Egy összetettebb, népesebb társadalomban, mint a földműveléssel kialakuló városok, ezeket az embereket a társadalom sokkal kevésbé szűrte ki, pláne, hogy a városokban kódolva volt a hierarchia, amely hierarchia természeténél fogva nem tiltja az önzőséget. Aki kellően önző, ügyes és szerencsés volt, jó helyet foglalhatott el a hierarchiában. Azaz az önzőség evolúciós előnnyel kecsegtetett. Eddig az erős fizikum és bátorság, illetve a másik közösségnél az együttműködés képessége volt előnyös, mostantól ez megváltozott. Fontos változás volt még, hogy amíg, nem halmoztak fel korábban semmit, innentől az volt a sikeres a párválasztásban, aki többet tudott felhalmozni. Megszületett az egzisztencia, a tulajdon fétise, és az ezek elvesztésével járó rettegés.

A városok egyesülésével létrejövő államok (döntően királyságok), még nagyobb társadalmat képeztek, még nagyobb piramist alakítottak ki. Később a görög demokráciák érdekes kísérletek voltak, de a társadalmi hierarchia ott is igen erősen meghatározó volt. Így vált egy társadalom végletesen hierarchikussá, egyenlőtlenné, és önzésen alapulóvá. Ma mindennél jobban igaz ez, és úgy gondolom, hogy a teljes egyenlőség egy utópia, nagy közösségekben sajnos nem megvalósítható (jelen körülmények között biztosan nem).



Az vagy, amit megeszel

A földművelés elterjedése nem csak a társadalmakat formálta át, hatással volt étkezési szokásainkra, egyéni viselkedésünkre, és a világhoz, természethez való viszonyunk alakulásában is jelentős szerepet játszott. A környezetünk átformálásáról most nem beszélnék, az előbbi kettőről tennék inkább említést.

Nagyon fontos azt látni, hogy az emberek táplálkozása egy hosszú évezredeken át kialakult dolog volt. Alapvetően mindenevők vagyunk, ha megnézzük a fogazatot, ami az évezredek alatt kialakult, akkor a 4 szemfog a húsevőkére emlékeztet, a metsző és rágó fogak sokkal inkább a növényevőkére. A 32-ből 4 fog az a húsevésre van kitalálva, azaz az élelmiszer egynyolcada optimálisan hús kell, hogy legyen. A rovarok ebbe nem tartoznak bele, pedig azok is jelentős fehérjebeviteli forrás volt eleinknek. Rendkívül változatosan étkeztek, mondhatni kifejezetten egészségesen. A bogyós gyümölcsökben van talán a legtöbb nyomelem és vitamin, akkoriban pedig alapvető élelem volt az is.

Elmondható, hogy eleink egészségesen táplálkoztak, a vadászatnak köszönhetően jó kondícióban voltak, azaz egészségesek voltak. A hosszú élet nem volt olyan ritka, mint gondoljuk, a csecsemőhalálozás viszont nagy volt. A fogazatuk ép volt, igaz sok cukrot nem fogyasztottak. Erősebb csontozatúak, és magasabbak voltak, mint a földművelő társadalmak. Mint előbbi egyértelműen a jobb étrend miatt alakulhatott ki, utóbbiba szerintem az is beletartozott, hogy a hierarchiában már nem a legrátermettebb, legerősebb vadász (aki sok esetben magasabb is lehetett talán) vitte el a nőket, hanem más prioritások voltak.

Az emberek bélrendszerében baktériumok és gombák sokasága található, tízszer nagyobb mennyiségben, mint ahány sejtből állunk. Ez a bélflóra hosszú évezredek alatt alakult ki, és formálódott, egyfajta szimbiózist alkotva az emberi testtel. Az emberek a különböző földrajzi területeken, különböző növényekkel, állatokkal, gombákkal kerülnek kapcsolatba, és fogyasztják azokat. Ennek megfelelően meglehetősen változatosak a törzsek étlapjai. Ahány étterem, annyiféle fogás nagyjából. A bélflóra pedig valamelyest igazodott a helyi étrendhez idővel; minél régebb óta él a törzs az adott helyen, annál inkább.

Nagyon fontos elem a táplálkozás változatosságának a visszaesése. Az emberek rendkívül változatosan ettek, a sarkok és sivatagok felé csökkenő tendenciával. Az eszkimók, vagy a sztyeppék lakóinak étkezése egydimenzióssá vált, húst, hússal esznek. Ez meglehetősen hiányos étkezés, még ha vélhetően fokozatosan térhettek is át erre az étrendre, az utolsó eljegesedés folyamán. Viszont olyan tájakon, ahol bőség van a választékból, tértek át egy szegényebb étkezésre, ráadásul meglehetősen kevés idő alatt. A bélflórának nem volt ideje adaptálódni, ráadásul nem csak egysíkúbbá vált az étkezés, hanem olyan ételekhez kellett hozzászokni (kenyér, tej), amit az előtt nem, vagy nem nagy mennyiségben fogyasztottunk. (Különbség van a búza ősterületének lakói, és azon területek népei között, ahová később elterjedt; előbbinek több ideje volt adaptálódni.) Ez a rövid átmeneti idő a legnagyobb probléma, nagyobb probléma, mint az eszkimók egydimenziós étrendje.

A bélflóra komoly kihívás elé került, és megpróbálta állni a sarat, amennyire tudta. Az emberek egészségi állapota leromlott, nem csak azért, mert nem a legjobb vadász adta leginkább tovább a génjeit, hanem mert az étrend jelentősen változott, egysíkúbb és idegenebb lett az addig megszokottól. Viszont nem csak fizikálisan kezdte ki az embereket a bélflóra megváltozása, hanem mentálisan is. Ismeretesek a vitamin- és egyéb hiányok tünetei, most még csak nem is erre kell elsősorban gondolni, hanem arra, hogy a bélflóra összetétele a megváltozott körülmények miatt felborul, és bizonyos anyagokkal érintkezve toxintermelésbe kezd, ami a vérárammal eljut egészen az agyig. Egyre valószínűbb, hogy a mentális betegségekért is ezek a bélflóra által előállított toxinok a felelősek. (Például a szénhidrátok alkohollá és acetaldehiddé alakulása.) Azaz erőteljesen megjelenhettek a mentális betegségek is. További probléma volt, hogy az állattartás elterjedésével bizonyos betegségek az állatokról az emberekre átterjedtek. A döntően nomád életmódról a letelepedett életmódra tértek át, sokszor nagyobb településekbe tömörödve, rosszabb higiéniás feltételeket teremtve ezzel. A fenti okok miatt a kezdeti népszaporulatot nagy visszaesés követte.

Volt ugyan természetes szelektálódás, például a tej emésztésének a képessége egy jelentős evolúciós előnynek bizonyult, de látható, hogy még ma is vannak laktózérzékenyek, vagy lisztérzékenyek. Még mindig nem tudott az emberi szervezett teljesen adaptálódni. Külön érdekesség, hogy ez a fajta evolúció már sokkal kevésbé az emberi DNS-ről szól, hanem sokkal inkább a bélflóra átadásáról, amit első sorban az anyától kap meg a csecsemő, születésétől fogva az első pár hét során. Aki a megváltozott körülményekhez kevésbé alkalmazkodott bélflórát örököl, az közvetve gyengébb immunrendszert, vagy mentális betegségeket örökölhet ezzel. A mai társadalomra ez hatványozottan igaz, ma az élelmiszeripar olyan élelmekkel halmoz el minket, ami sok esetben hamarabb nevezhető veszélyes hulladéknak, mint élelmiszernek. Bár -a világ módosabb felén legalább is- változatosabban ehetünk, mint valaha, de egyre több toxinnal is találkozhatunk. Az egészséges táplálkozás a jómódú, és tudatosan étkező ember számára elérhető, az emberek egy jelentős része számára a mennyiség igen, de a minőség nem elérhető, a világ többsége pedig éhezik.

A természet, mint ellenség

Az egyik legsúlyosabb következménye a földművelés és állattenyésztés elterjedésének az, hogy az emberek a természetből, a "teremtett világból" kiszakadtak, a természetben innentől egy legyőzendő ellenséget láttak. Az emberek elfelejtették, hogy a természet részei, a természeti "istenségektől", szellemektől elfordultak, és létrehoztak maguknak különböző vallásokat, dualizmust, monoteizmust, politeizmust, melyeknek istenei részint az ember képére teremtettek. Az ember ezáltal kiemelkedett a természetből, részben "megistenült". Ennek jó példája a Bibliában a teremtés hatodik napja:

Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.

Úgy gondolom, magáért beszél a szöveg. A földművelés terjedésével fokozatosan ez a szemlélet vált sok helyen uralkodóvá. Az ember többé nem tisztelte a természetet, azt az alattvalójának tekintette, annak élőlényeivel egyetemben.

Megindult a természet forrásainak bűntudat nélküli kizsákmányolása, a tudás fájának gyümölcsének elfogyasztása után. A Bibliában ez így szerepel:

"Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. ...
... Az asszonyhoz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.” Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja. Az Úristen pedig bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket. Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

A nő csábította bűnre az embert, hiszen a párválasztásban előnnyel járt a földművelés átvétele. A földművelés elterjedésének, technikai újításoknak az oka a nők számára jó partivá válásának az igénye volt. Egy étel (jelen esetben alma [a termékenység szimbóluma]) által estünk bűnbe. Látható, hogy a női egyenjogúság, ami az altruizmusban egyértelműen megvolt, de még a korábbi hierarchikus társadalomban is fellelhető volt (pl. többférjűség), innentől megszűnt (jól mutatja ezt az is, hogy Ádámból eredeztetik Évát). Hogy a táplálkozás megváltozásával, vagy a kevesebb mozgást igénylő életmóddal nehezebbé vált volna a szülés, azt nem tudom megítélni, lehetséges, de valószínűbb, hogy a mezőgazdasággal járó népszaporulattal bekövetkező több szülés is benne van a képletben (igaz, gyermekgyilkossággal is szabályozták korábban a népességszámot). Az viszont egyértelmű, hogy a tudással -azaz az innovációval- megjelent a földművelés, és az azzal járó kemény munka. A természetből való kiszakadásunkkal az életből szakadtunk ki, ezáltal elvesztettük az örök életet szellemi értelemben. Innentől anyagivá vált a világunk, porból lévővé váltunk. Lehet mesének, vagy vallási dogmának nézni a Bibliát, én úgy gondolom, hogy ezek a sorok egy valóban megtörtént eseményt beszélnek el, mese köntösébe bújtatva. Mindenesetre a fentebbi fejezetekben lévő soraimat előbb írtam le, és most fellapozva a Bibliát, meglepődtem, hogy mennyire egyeznek.

Később ezekre az alapokra építve kezdtük el átformálni, és meghódítani a világot, jelentősen átalakítva annak képét. A tudomány fejlődése fokozatosan felgyorsult, az életünk megváltozott, viszont a szervezetünk, az elménk nem tudta lekövetni ezt a gyors evolúciót. Ma pedig a tudományok fejlődésével eljutottunk oda, hogy lassan az irányítást is elveszítjük, annak fejlődése önálló életre kel, a technikai szingularitás előszobájában vagyunk.

Nem állítom, hogy minden rosszért a mezőgazdaság a felelős, bizonyos helyeken fenntartható maradt sokáig a társadalom működése, ilyen például a buddhista Ladakh közössége, ahol a vallás nem helyezte az embert a természet fölé, ezért működhetett itt egy fenntartható társadalom, egészen a közelmúltig. Erről részletesen majd legközelebb. Következő témám a mezőgazdaság lesz, megmutatva annak természetalakító hatásait, kezdve onnan, hogy már egészen az ókorban hatalmas károkat okozott, a mai egyre súlyosabb problémákon keresztül az esetleges megoldásokig.

(Maga a fenti téma még bőven kifejtetlen, és sok egyéb témát szándékozok eredeztetni belőle, ez egyfajta bevezető lett csupán.)

Az emberek tiszta lappal (tabula rasa) jönnek erre a világra. Ugyan meghatározóak lesznek a gének, de a környezet hatásai fokozatosan formálják a tudatunkat. Alapvetően ez a kettő jellemző hozza létre egy ember személyiségét, a kettő között a különbséget az idő jelenti, míg a géneknél van egyfajta állandóság (genotípus), addig a környezeti hatások folyamatosan változnak, és a jellemünket is folyamatosan változtatják, kicsit még a génjeinket is felülírják (fenotípus).

Az első időkben a létezésünk szinte öntudatlan és időtlen. Az ilyenkor érő hatások nagyon mélyek lehetnek. Kezdetben minden új, ismerkedünk a környezettel, megfigyelünk, és fokozatosan tanulunk. Megtanulunk járni, megtanulunk beszélni. A beszéd megtanulásával kitárulkozik számunkra egy tudatos világ, ahol szavakban kapunk magyarázatot mindarra a csodára, ami a létezésben található. A létezés maga egy, de az emberi elme felosztja ezeket tárgyakra és fogalmakra, és különböző szavakkal illeti mindet. A nyelv megtanulásával létrejön egy valóságképünk, méghozzá egy olyan valóságképünk, ami arra a közösségre jellemző, amelyiknek a nyelvét beszéljük. Látjuk az Indul a bakterházat és csak mi magyarok értjük, mi értékeljük igazán. (Hozzátartozunk egy kultúrához, amit főként a külső tényezők alakítottak ki. Például egy észak-európai rendszeretőbb, fegyelmezettebb lesz, mint egy déli, mivel, ha északon hanyag vagy, a környezet (természet) megbüntet érte; ha nem fejezed be a házad télre, megfagysz, míg délen nem.)

Miután megtudjuk, hogy mivel nevezünk tárgyakat, érzéseket, szeretnénk megtudni, hogy mi miért, és legfőképpen hogyan, na meg egyáltalán minek van? Ilyenkor a felnőttekre úgy tekint az ember, mint egy mindentudó bölcsre, aki már felnőtt, és ennél fogva biztosan mindent tud. Így elhiszünk bármit. Elhisszük, hogy a tévében reklámozott mosópor valóban minden foltot kivesz, elhisszük, hogy a gólyák hozzák a gyereket, de akkor még azért kellően nyitott az elménk, és idővel rájöhetünk, hogy nem a mikulás hozza a virgácsot.

Amit az iskolában tanulunk, azt szentírásnak vesszük. Ezt sok tudós ember mondja, meg a tankönyvben is le van írva, csak igaz lehet. olyannyira belénk vésődnek az itteni ismeretek, hogy nehezünkre esik felülírni ezeket. Persze idővel kiderül, hogy nem minden igaz, a szüleink sem tudnak mindent. Ilyenkor az emberekben kétségek támadhatnak. Vannak, akik sosem fogják jelentősebben megkérdőjelezni ezeket a dolgokat, tanultakat, vannak akik a valóságot úgy hajlítják meg, ahogy az a meggyőződésükhöz, énjükhöz közelebb esik, és vannak, akik szinte mindent megkérdőjeleznek. Természetesen nincsenek éles határok, átmenetek vannak ezen kényszerű csoportosítások között.

A felnőtté válás folyamatának egy jelentős része a gyermeki naivitás elvesztése. Gyermekként a világ egy egész volt, ami a szavakkal darabjaira hullott szét, de eleinte ezeket a darabokat összetartotta a megértésbe vetett hit, és a csalódások lévén minél inkább kételkedővé vált az ember, annál inkább darabjaira hullott ez. A gyermeki ártatlanság kora elmúlt, és minél inkább messze került ez térben, annál fájdalmasabb lehet. Elfogadhatjuk az élet mások, sokak által kitaposott rutinját, leélhetjük további kérdések nélkül az életünket, vagy áltathatjuk magunkat, hogy valaha megérthetjük, vagy csak próbálunk minél többet megtudni, örökös kételkedéssel. Az elménk pedig kevésbé nyitott, mint gyerekként volt valamikor.

Egyszer, egy ma már nem élő barátom olvasott egy könyvet egy bizonyos szerzőtől, és értetlenkedve kérdeztem, hogy miért olvassa ezt tőle. Valami olyasmit válaszolt, hogy meg kell ismerni a másik/mindkét oldal véleményét is, egyébként érdekes dolgokat ír. Azóta már megértettem az álláspontját, ha bár ezt már nem mondhatom el neki. Röviden: úgy alkothatsz jó képet és ismeretet, ha minden véleményt meghallgatsz, előítélettől mentesen. Olyan, hogy igazság, szerintem nem létezik egy ember számára, az már akkor elferdült, amikor kimondtuk az első szót, vagy még hamarabb. Relatív, kicsi, a nyelveddel kifejezhető -ez által korlátolt- "igazságocskák", valóságok vannak.

Furcsa lehet Hanyi Istókként leélni egy életet, de mi már beszélünk egy nyelvet, hozzátartozunk egy kultúrkörhöz. El lehet fogadni a világot, ahogy van, esetleg kutakodni egy részterületében, de szerintem fontos, hogy az ember ne fásuljon el, és próbáljon ismereteket szerezni, megérteni. Véleményeket meghallgatni és cserélni, hiszen ez tesz emberré minket. Ha úgy gondoljuk, hogy a világ "igazságtalan", akkor a beletörődés nem fog javítani rajta semmit.

Az ember élete során folyamatosan változik, a gondolatai is változnak. Minél nyitottabb vagy, annál inkább, és ez jó dolog. Viszont kellő kételkedéssel is kell mindenhez hozzáállni. Az ismeretek döntő többségét az ember manapság a tévéből, az internetről szedi, esetleg újságokból, könyvekből. A személyes megtapasztalás élménye a korral járó megszokással kiveszik, hiszen térben és időben egyre távolabbi információk kerülnek hozzánk idővel. Értem ez alatt, hogy míg kisbabaként, a kezeidre csodálkozol rá először, és csodával tölt el, hogy tudok ilyet is, tudom mozgatni ezt a valamit, kettő is van belőle, össze is tudom érinteni őket, tapssal hangot is kiadhatok velük, és még sorolhatnám a csodákat, amiket felfedezhetsz a kezeddel kapcsolatban. Idővel megszokod a kezeid, és nem lesz új, nem lesz megtapasztalás, valóságod része lesz csupán. Utána láthatod a tested, a tükörképed, mások testét, így tovább. Ma pedig olyan híreket hallasz, ami hozzád képest a Föld másik oldalán történt, vagy olyan könyvet olvashatsz, ami a középkorban történt eseményeket tárgyalja. Ezek lesznek a valóságaid darabjai, pedig ezeket közvetlenül meg sem tapasztaltad. Így, minden ilyet kételkedve kell fogadni szerintem, egy egészséges szkepticizmus nem árthat, de túlzásba se szabad vinni. A valóságod részévé kell tenni ezeket, de tudni kell, hogy nem igazságok ezek, sőt esetenként még csak nem is a valóság, hanem annak a meghajlítása.

Szeretném, ha így viszonyulnál az írásaimhoz is, nem kell elfogadnod azt, amit írok, csupán egy nézőpontot kínálok, egy olyan nézőpontot, ami idővel még nálam is változhat. Viszont elégedett leszek, ha nyújthatok legalább egy olyan szemléletet bárkinek is, ami elgondolkoztatja. Nem kell elfogadnia, sőt, vitázhat is róla, annál jobb. (Igaz, sajnos borzalmas vitapartner vagyok, utólag dolgozom fel a traumákat magamban.) Inkább szemléletet szeretnék átadni, semmint bármilyen lexikális tudást, így a hivatalos tudományos állásponttól eltérhet, ezért elnézést kérek. Azért igyekszem -főleg a számomra idegenebb- témáknak utána nézni egy egészen kicsit, most a bevezetőmben ezt szándékosan hanyagoltam, éreztetve, hogy nem tudományos lenne a megközelítésem. Annyit még, hogy jellemző rám az időszakos inaktivitás, úgyhogy sokszor hetekig-hónapokig nem kell új cikket megemésztened, mondjuk azt, hagyok időt a leülepedésre, és nem lusta vagyok (pedig de).

Tévedés lehetősége fenntartva! (Hiszen szükségszerű.)