Bevezető

Az emberi természet sajátos kettősséget ír le: megtalálható bennünk a közösségi szellem, ugyanakkor az individualizáció is. Képesek vagyunk hangyaként építeni a közös világunkat, de magányos farkasként járni a világban. Mindenevők vagyunk, megvan bennünk a növényevők csordaszelleme és a ragadozók önállósága is. Ez a téma ezt a biológiai kettősséget járja körbe, mert érdemes ezzel foglalkozni, hiszen mindkettőnek megvan a maga szerepe az emberi természetben, mégis nagyon ellentétesek.
Az emberekben mindkettő megtalálható, szituációktól és személyektől függ, hogy melyik az aktívabb, függően attól, hogy mennyire fontos a közös cél, vagy a másik személy, vagy sem, és inkább fontosabbak a saját érdekek. Az emberek többsége ezen kettősség között egyensúlyozik, de létezik egy-egy kisebb csoport, szélsőérték, amelyek prioritásaikat tekintve az egyik, vagy a másik irányba el vannak tolódva, akiknél az önös célok szinte minden esetben megelőzik a közösét vagy másokért, illetve fordítva, ahol az egyén túlságosan alárendeli érdekeit mások javára. Ezeknek a két szélső megjelenési formának a viselkedésmintáinak vizsgálata, leírása lenne a cikk célja. Azok, akiket nem lehetne egy szélső csoportba sem sorolni (a középütt levő többség) is mutathatnak időnként ilyen, vagy olyan mintát.

Fontos nevet adni a dolgoknak, a két szélső értéket hétköznapi nyelven szélsőséges önzőségnek és önzetlenségnek, hivatalosabban pszichopátiának és empátiának lehet nevezni. A szélső értékeknél található egyéneket pszichopatának és empatának hívhatjuk. Ezen a pszichopátia-empátia tengelyen viszont a többség egyik végletben sem található, ők a normális működésű emberek. A normális működéstől távolabb található egy-egy csoport, ami már eltolódott attól, de nem a szélső értékeket mutatja, őket lehet nárcisztikus tendenciákkal rendelkező (a pszichopátia egy sajátos egyedi karaktert leíró jelenség, ezért erős lenne a használata, erről később lesz szó) és empatikus tendenciákkal rendelkező embereknek hívni, egyszerűbben nárcisztikusoknak és empatáknak. Ezen nárcisztikus kategória jóval szélesebb, mint a nárcisztikus személyiségzavar (NPD) skálája (erről ott majd írok), nagyobb réteget ír le, a népesség olyan 1/5-1/6 részét tenném ide (ez egy laza határ, tehát az enyhébb esetek is benne vannak), ahogy az empatáknak is ekkora részarányt lehet tulajdonítani. Minden határ meghúzása önkényes, de ennyit tartok reálisnak, becslésre nagyjából ekkora réteg az, ami a tárgyalandó viselkedési mintákat észrevehetően mutatja.

Egyetlen dolgot még fontosnak tartok a bevezetőben leírni. Sokan a nárcizmust nem e világi, gonosz dolognak tartják, a nárcisztikusokat dehumanizálják, démonizálják. Ahogy a korábban írtam, a nárcizmus az emberi természet szoros része (a következő cikkben írok erről részletesebben majd), így a léte is természetes. Szép lenne olyan világban élni, ahol mindenki odafordul a másik felé, és empátiát gyakorol, de sajnos nem ez a valóság. Érthető azok dühe, akik abúzuson mentek keresztül, de a gyűlöletbe beleragadni éppen olyan káros viselkedés, senkinek sem használ. Ugyanígy nem egészséges nárcisztikus elkövetőre, és empata áldozatra egyszerűsíteni egy képletet; az empaták konstans áldozati pozíciója elkeni a felelősséget. Egy gyerek áldozat, mert nem tud elmenekülni, magáért kiállni, de egy felnőtt ember saját felelőssége az, hogy felnőjön, és megtanulja megvédeni magát. Nem akarom a nárcisztikusok káros viselkedését kicsinyíteni (nagyon megtévesztőek tudnak lenni, és azok a bántalmazások, amiket elkövetnek, rendkívül ártalmasak), csupán arról beszélek, hogy ezek az interakciók mindig két ember részvételével történnek; akik folyamatosan áldozati szerepbe kerülnek, azért kerülnek oda, mert megengedik (vagy mert menthetetlenül sérültek). Eleinte a tudatlanság okozza -sokaknak meg kell fizetnie a tanulópénzt-, de később már a tanulás képtelensége. A nárcisztikusok tanítják az empatákat, és viszont, az empaták gyógyítják a nárcisztikusok sérült lelkét. Mindketten sérült lelkek, ellentétes megnyilvánulással. Ezzel együtt is az empátiát lehet egészséges tulajdonságnak nevezni, ezért a nárcisztikusok feltehetően a sérültebbek, nekik nehezebb csomag jutott (erről majd a végén). A tanulás és a gyógyulás első lépcsője a felismerés, ebben segíthet ez a cikk.

Nárcizmus

A nárcisztikusság -mint oly' sok minden- egy spektrumot képez, az enyhén nárcisztikustól a súlyos, patológiás esetekig terjedő skálán lehet leírni, amely változhat idővel, életkorral, események hatására, azaz időnként lehet nárcisztikusabb egy egyén. A nárcisztikus személyiségzavar (NPD) két lényeges kritériuma közé tartozik (DSM-5 alapján), hogy jelentős időn át fennálló állapotról van szó, illetve az egyén számára komoly nehézségeket okoz (súlyosan károsult) funkcionalitásban és társas kapcsolatokban. Az állandóság a spektrum erősebb oldalán nem meglepő, viszont a funkcionalitásban nem feltétlenül szükséges a károsulás. Lehet valaki erősen nárcisztikus, de közben jól funkcionáló, így az NPD diagnosztikai szintjét nem elérő. Alapvetően akik NPD-ben szenvednek, komoly nehézségekkel néznek szembe: kapcsolati, munkahelyi problémák, szerhasználat, depresszió, szorongás és egyéb mentális betegségek; belső sérülékenység, és ahhoz kapcsolódó érzelmi diszreguláció (hullámvasút). Ezzel szemben előfordulnak egyének, akik erősen nárcisztikus karakterrel rendelkeznek, de jól működnek közben. Az NPD előfordulását 1% körülire teszik, de eléggé széles a skála, 0,5%-tól 5%-ig terjednek a számok. Viszont azoknak az előfordulását, akik jól funkcionálnak (high-functioning), de erősen nárcisztikus személyiséggel rendelkeznek, csak találgatni lehet, hiszen nem diagnosztizálhatóak. Amíg az előbbi (NPD) egyén jelentős károkat okoz magának is, addig az utóbbi inkább csak a környezete számára káros, ő maga sikeres, megbecsült ember lehet, jóval kevesebb problémával. (A képet tovább árnyalja a tankönyvi NPD-től jelentősen eltérő külső karakterisztikát mutató covert [rejtett] nárcisztikusok csoportja is, róluk később.)

Az NPD-ről már az előző cikkben, a személyiségzavaroknál szó esett, de a nárcizmus egy jóval szélesebb, összetettebb és változatosabb történet. A továbbiakban az NPD szigorú határain túllépve egy kicsit szélesebb körben történne az elemzés.
Kezdjünk két filozófiai kérdéssel. Az első: kicsit mindenki nárcisztikus, nem? Erre a válasz, természetesen igen. Az ember kisbabaként először magát ismeri meg és azon a megismerésen keresztül a világot. Eközben tanulja meg folyamatosan a viszonyát a világgal, és ismeri fel nemcsak a saját, de később mások önállóságát is. Tehát az egyéni fejlődés talán legelső lépcsője az én felismerése, annak az igényeinek a felismerése, és csak későbbi lépcső mások igényeinek a felismerése (habár a megszületés előtti nulladik lépcsőfok az egység érzése, az egységé az anyával). Tehát mindenkiben van nárcisztikusság, a mérték az, ami nem mindegy.
Második kérdés: az egészséges nárcizmus egy szükséges jó dolog, vagy nem? Ez egy vitatottabb kérdés lehet, de úgy gondolom, hogy nem. Alapvetően ez egy oximoron, a nárcizmus és annak bizonyos tünetei -mint például az empátiahiány-, nem egészségesek. Egészséges önbizalomról beszélhetünk, vagy egészséges asszertivitásról, de nem egészséges nárcizmusról. A nárcizmusnak egészséges szintje van csupán, ez az a szint, amikor még a nárcisztikus megnyilvánulások és minták nem kiugróak, csupán hétköznapiak, így nem túl károsak senkire sem (azaz nem érik el az egészségtelen szintet).

Milyen jellemzőkkel írható le a nárcizmus, mik az általános karakterjegyei?
A nárcisztikus szó hallatán vélhetően az embereknek a túlzott önszeretet jut először eszébe, de ez tévedés, valójában egy mélyben rejlő önutálat jellemzi őket, amit kompenzálnak az inflált egójukkal. Másik dolog, ami eszünkbe juthat, a magabiztosság, de ez is csak látszólagos (a covertek esetén még csak az sem), valójában belül nagyon is bizonytalanok.
Egyéb jellemző tulajdonságok röviden az empátiahiány, igény a kontrollra, arrogancia, grandiózusság, feljogosultság érzése (hogy átgázoljon máson például), felszínesség, megerősítés- és figyelemkeresés, mások kihasználása és manipulálása, speciális bánásmód elvárása, irigység, kritikát képtelen elfogadni (túlérzékeny, vagy elengedi a füle mellett), alternatív valóságban él.

Kicsit részletesebben. Milyen önkép jellemzi őket?
Önmaguk fontosságát túlértékelik, ezért magukat felsőbbrendűnek, kiválóbbnak látják, ami elvezet a feljogosultság érzéséhez, ahhoz, hogy nekik jár a speciális bánásmód, a privilégiumok. Emiatt gyakran sértik meg mások határait, az etikára, illemre nincsenek tekintettel; illetve hozzájárul ahhoz is (a feljogosultság érzete), hogy gátlástalanul kihasználjanak másokat, ez pedig elvezet az empátiahiányhoz, a teljes közönyhöz mások érzései, jólléte iránt. Inflált énképük másik velejárója, hogy magas a véleményük önmagukról és arról, hogy mit érhetnek el, ezért gyakran fantáziálnak határtalan sikerről, tökéletes szerelemről, de azért is képzelődnek ezekről, mert alapvető vágyuk, hogy látva legyenek, az alapján, amit elértek, vagy birtokolnak (új autó, trófeafeleség). Saját maguk megítélésében nem hat a napi tapasztalat, inflált egójuk rezisztens a sikertelenséggel szemben, a kudarcot mindig másra vetítik ki (és rájuk haragudnak), ahelyett, hogy szembenéznének tökéletlenségük tényével. Képtelenek önreflexióra, mert a grandiózus perszóna alatt üres, szégyennel teli én lakozik, amivel fájdalmas szembenézni. Pontosan emiatt ellenállóak a kritikával szemben is.

Hogyan látnak és kezelnek másokat?
Romantikus kapcsolataikat három lépcsőfok jellemzi: idealizálás, leértékelés, végül eldobás. Ez húzható rá lényegében minden kapcsolataikra, idealizálás és leértékelés körei. Ezeket az idealizálási-leértékelési szakaszokat gyakran váltogathatják, teljesen összezavarva azt, aki irányában történik mindez.
Az idealizálási fázisban a másikat piedesztálra emelik, karizmájukat és sármjukat használva nagyon jók abban, hogy a másik jól (fontosnak, értékesnek) érezze magát. Romantikus kapcsolatok elején jellemző a love bombing, a másik elárasztása érzésekkel, üzenetekkel, ajándékokkal, bókokkal. Ugyanakkor nagyon hamar csalódhatnak emberekben, ha a másik nem felel meg a -valós vagy lehetetlen- elvárásaiknak. Ilyenkor kifejezhetik haragjukat is, amiért nem felelt meg a másik a fantáziájuknak és cserben hagyta őket. A harag lehet passzív-agresszív hideg bánásmódtól az egészen a másik teljes tönkretételéig terjedő. Úgy bánik az emberekkel, mint a gyerek a játékkal: csodálja az új játékot, amikor ráun, összetöri.
Rengeteg személyközi kárt okoznak. Az embereket képtelenek másik emberként látni, saját meghosszabbításaikként tekintenek rájuk; az számít, hogy milyen érzései vannak magáról a másik ember által, tükörképnek látják a másikat (például egy szép partnernek köszönhetően vonzónak találhatják magukat, a partner így lesz meghosszabbítása a nagyszerűségüknek); viszont ha a másik emberi sérülékenységet mutat, vagy nem ért velük egyet, ez a vékony tükör darabokra törik, és leértékeli.

Mi a lényegi érzelem?
Alapvetően a legmélyebb érzés, ami negatív irányba hat mindenkinél -köztudomásúan- a félelem. Konkrétabb, pszichológiai folyamatokat leíró érzés a szégyen. Ezeket bármelyik személyiségzavar esetén is elmondhatjuk. Kézzelfoghatóbb, speciálisan a nárcizmust leíró érzés -egy elmélet szerint- az irigység. Korai formája az utálatnak; hasonló ahhoz, ahogy az elsőszülött reagál az új gyerek érkezésekor (szubjektív vélemény, de vélhetően több is lehet közöttük a nárcisztikus, az okáról a következő cikkben). Az irigység érzése nagyrészt tudattalan (ha tudatos lenne, fájdalmas érzésként jelentkezne), egy belső hiány érzése ahhoz képest, amivel más rendelkezik (tehetség, státusz stb.); ezt a disszonanciát mások leértékelésével, lenézéssel tudják feloldani, semlegesíteni. Irigységük tárgyát megszerezni, vagy tönkretenni akarják (munka, önfejlesztés nem opció, hiszen tökéletesek). A külső tökéletesség, csodálatosság, és a belső értéktelenség érzésének harca ez, a nárcisztikus megnyilvánulások pedig ennek az elkeseredett küzdelemnek a termékei. Az irigység minduntalan előhozza a belső rossz érzéseket, ezért annyira fáradhatatlanok ezekben a negatív megnyilvánulásokban.
Mivel mindenki magából indul ki, ők is kivetítik másokra érzéseiket, ezért gyakran hiszik azt, hogy mások irigykednek rájuk. Egyik fő törekvésük is ez, mások irigységét fel akarják kelteni; amikor úgy érzik, hogy sikerrel jártak, akkor enyhül a belső értéktelenség érzése, felszabadulnak ideg-óráig annak rejtett, fojtogató nyomása alól.

Mi a lényegi motivációjuk, működésük?
A törött önértékelésük miatt folyamatosan szükségük van önigazolásra, arra, hogy ők értékesek. Ezért folyamatosan táplálniuk kell a hamis, inflált énjüket, amely táplálékot a külvilágból szereznek be un. nárcisztikus supply (ellátmány) formájában. Ez az üzemanyag minden olyan elemet magába foglal, ami hizlalhatja az egójukat, amitől fontosnak érezhetik magukat, mint a figyelem, csodálat, dicséret, odaadás, a mások szenvedése (amit okoz), hatalom mások felett. Gyakorlatilag nem tud mások nélkül létezni, függ másoktól, habár ezt sosem ismerné be. A legfőbb problémát az okozza, hogy mások szenvedése -amit ő okoz- is fontos táplálék számára, hiszen, ha más sír miattuk, függ tőlük, retteg tőlük akkor fontosnak érezhetik magukat. Ma a közösségi médiák világában már szocializálnia se kell az ellátmány beszerzéséhez, elég megfelelő számú lájkot begyűjtenie. A supply megszerzéséhez felhasználhatják a saját gyerekeiket is, úgy, hogy túlzott teljesítményt vár el tőlük (a babérokat meg ők aratják le). Emiatt választhat hatalommal járó pályákat, tetszeleghet mindentudó szerepében, vagy jóságos megmentőjében, lehet szándékosan konfrontatív, gyűjthet vagyontárgyakat, amikkel henceghet, vagy lépheti át folyamatosan mások határait. A lényegi motivációja minden cselekedetének egy: a törékeny önértékelését megerősíteni.

A nárcizmus két fő karaktere

Alapvetően két fő megjelenési formáját tartják nyilván a nárcizmusnak. A fentebb felsorolt tulajdonságok mindkettőben megtalálhatóak, de teljesen más módon kerülnek kifejeződésre. Az egyik formája az overt (nyílt/nyilvánvaló), a másik a már emlegetett covert (rejtett). A következőkben ezt a két típust tárgyalnánk. Fontos azonban megemlíteni, hogy ez a két karakter habár külső megjelenésében markánsan eltér, a lényegi tartalma hasonló, ezért könnyen egymásba csúszhatnak, egy egyén ingázhat ezen megjelenési formák között, a körülmények aktuális állapota szerint. Egy kudarcokkal teli overt lecsúszhat covert régiókba, és egy covert is elkezdhet overtebb tulajdonságokat felvenni, ahogy sikeressé válik (kudarcok esetén a covertek elkerülővé válnak); de a lényegi karakterük nem változik, egy erősen overt belül mindig overt marad, ahogy a covert is covert marad.

Az overt (nyílt/grandiózus) nárcizmus
A klasszikus, tankönyvi nárcizmus, az NPD kritériumok látványos megtestesítői. Ők azok, akik jóval könnyebben kiszúrhatóak, hiszen extrovertált, exhibicionista, domináns, magabiztos, ambiciózus viselkedésük igen feltűnő. A legjobb első benyomást ők tudják tenni, meglehetősen karizmatikus, sármos, sikeres, vonzó egyének tudnak lenni, felszínes bájjal, sok önbizalommal, merészséggel. Jó történetmesélők, előadók, és ők a legjobb eladók, magukat is jól tudják értékesíteni, sokakkal elhitettetik a saját meggyőződésüket, azt, hogy mennyire csodálatosak. A jó beszélőkészséget sokan összekeverik az eszességgel, a mértéktelen önpromóciót, grandiózusságot, arroganciát a magabiztossággal (egy valóban magabiztos ember tisztában van az értékeivel, nincs szüksége annak reklámozására). Önmaguk megszállottjai, inflált a kapcsolatuk az énjükkel, ezért felsőbbrendűnek gondolják magukat, hiúk, keresik a figyelmet, a csodálatot, szeretik a hatalmat, élvezeteket és a pénzt, számukra ezek megléte a siker fokmérője, azaz rendkívül felszínes az értékviláguk, és ők maguk is azok.
Nagyon tudatosak a hierarchiákkal kapcsolatban, és ennek megfelelően igyekeznek felfelé. Intenzíven versengőek, dominálnak, kihasználnak másokat, a felfelé nyalás, lefelé taposás elvét aktívan gyakorolják, nem hisznek a kemény munkában, sokkal inkább a kiskapukban, a gyors és könnyű utakban. Sármjukat arra használják, hogy megszerezzék azt, amire vágynak. Alapvetően jól boldogulnak, mivel jól tudják manipulálni a világ realitását maguk körül. Sokuk portfóliója papíron jól néz ki: jó munka, jó kereset, szép ház, szép család. Amikor kudarc, csalódás éri őket, megmutatkozik a törés; mértéktelen haragra képesek, a sikertelenségért nem vállalnak felelősséget, hanem kivetítik, másokat okolnak érte. Tartósabb sikertelenség a covert nárcisztikusság felé tolhatja őket.
Romantikus kapcsolataikban ugyancsak a felszínesség jellemzi őket. Párválasztásban sokszor felszínes szempontok érvényesülnek (külső, státusz, vagyon), számukra a másik megszerzése is egyfajta show, a love bombing mesterei. Rendkívül kimerítőek, mivel rengeteg megerősítésre, figyelemre van szükségük, ha ezt nem kapják meg, a partnerükre ráunnak, leértékelnek, és máshonnan szerzik be a nárcisztikus supplyt (ellátmányt), azaz könnyen válhatnak hűtlenné. Hazudozók, gázlángolnak (olyan manipulációs módszer, amiben elérik, hogy a másik fél a saját valóságában kételkedjen, így a nárcisztikus torzított valóságképét be tudják fogadni helyette), sosem tudhatod, milyen lábbal kelnek (idealizáló vagy leértékelő), ezért igazi hullámvasút a velük való kapcsolat. Romantikus, és egyéb kapcsolataikban is dominanciára törekednek, igyekeznek kontrollálni mindent és mindenkit.
Domináns érzelmei közé tartozik az izgalom, lelkesedés (ezért jó velük együtt lógni, bulizni). Erősen hajlamosak az unalomra, mivel rendkívül szegényes a belső világuk, hiányzik a pszichológiai mélység. Ez az unalom vezeti őket arra, hogy könnyen értékel le és dob el embereket. A belső hiányt folyamatosan igyekszik külső forrásokból biztosítani (supply-ellátmány), amikor ezt valaki nem biztosítja nekik, haragjukkal, leértékelésükkel találkozhat.
Természetüket tekintve energetikus emberek, akiknek nem okoz gátlást mások megközelítése, asszertívak, impulzívak és kockázatvállalók. Alacsony lelkiismeretesség jellemzi őket, munka helyett sokuk a szociális manipulációkban hisz (főleg NPD szinten). Sokat adnak a külsőségekre: új autó, nagy tévé, márkás ruha, trendi napszemüveg, divatos hajviselet stb. (láthatóan nincs saját ízlése, általában az aktuális trendet követi, kivétel persze mindig akad).

Az overtek három szintje
-1. önreklámozó
Van némi tudatosság, empátia, van kapcsolatuk a mélyben található értéktelenség- és szégyenérzetükkel, ezért kétségbeesetten a legjobb képet akarják mutatni magukról, hogy maguknak és másoknak bebizonyítsák ennek ellenkezőjét, azt, hogy különlegesek, nagyszerűek és hibátlanok. Szoronganak, tartanak mások ítéletétől, és közben félnek a jelentéktelenségtől, ezért végtelen önpromóció, kérkedés, eredményeik túlinflálása, hazugság, megtévesztés jellemzik őket, hogy a legjobb képet mutassák magáról. Ezt a mértéktelen önreklámozást a közösségi médiában is láthatjuk. Eladják magukat, de komoly szakadék a valós és kivetített kép között, így nehéz komolyan venni. A kritikára érzékeny, leértékel mindenkit, aki ezt megteszi.
Útelágazódás: vagy komoly depresszió és regresszió árán szembenéz azzal, hogy nem az, amit kivetít magáról, és újraépíti magát, vagy továbbra is hisznek ebben, és átlépnek a második szintre, ahonnan már nincs visszaút, a bizonytalanságérzetük a tudatalattijukba száműződik.
-2. manipulátor
Ezen a(z NPD-hez közeli) szinten már nincs szégyenérzet, integrálták a kiválóság képét, az inflált egójukat. A feljogosultságuk révén kihasználnak másokat, amely cselekedeteket racionalizálnak (van még némi tudatosság). A grandiózus képük vezeti őket, aminek mindenáron nyernie kell, dominanciára törekszik, az előrejutásáért bármit bevet. Más emberek nárcisztikus supply forrásai, bábuk csupán, nem számítanak semennyire (az első szinten még igen), nincs lelki kapcsolat velük, sem magával.
-3. zsarnok
Ez egy ritka szint, ahová sok siker, mértéktelen egoinfláció vezethet. A hatalom megtartása, növelése a céljuk, jellemző rájuk a paranoia. Teljesen elvesztik a lelkiismeretüket, szadisztikus élvezetet találnak abban, ha másokat kényelmetlen, vagy gyönge pozícióban lát, élvezi, ha más sérül. Fehérgalléros bűnözők, szektavezérek, politikusok juthatnak el idáig, a dark triad (erről később) tulajdonságai jellemzi őket.

A covert (rejtett/sérülékeny/túlérzékeny) nárcizmus
A másik, kevésbé ismert és nyilvánvaló formája a nárcizmusnak, némi hasonlóságot mutat a borderline személyiségzavarral (BPD). Introvertáltak, neurotikusok, negatív belső érzelmi állapotok nem ritkák: szégyen, depresszió, szorongás. Megtévesztő lehet az elnevezés, mert nem tudatos döntés, hanem személyiség-struktúrája következtében rejtett a nárcizmusa.
Jóval -fájdalmasan- öntudatosabbak, mint a klasszikus nárcisztikusok, erősebb a kapcsolatuk a belső, sérült énjükkel, ezért ingáznak a grandiózusság és az alsóbbrendűség érzései között, infláció-defláció váltakozása. Ezért grandiózussága sokkal kifinomultabb, leginkább önhivatkozási szokásaikban érhető tetten: minden róluk szól, az ő érzékenységéről, az ő gondolatairól, véleményéről, érzéseiről stb., és ez az önhivatkozó természet teszi rendkívül sérülékennyé a kritikával szemben, mivel mindent könnyen magukra vesznek, mindenben személyes bántást látnak bele -szinte paranoidok-, és úgy érzik, a világ ellenük van. Negatívba ágyazott grandiózusság: mit érhetnének el, ha ismernék, elismernék őket, ha a megérdemelt bánásmódot kapnák.
Különlegesnek gondolják magukat (miközben másokat arrogánsan lenéz), akiknek az élet igazságtalansága folytán nem sikerült a "nyertesek" közé kerülnie. Komoly belső feszültséget okoz ez számukra: hogyan hidalják át a valóság hideg realitása (ami gyakran nem túlságosan hízelgő), és az elképzelt grandiózus én között tátongó szakadékot? A legegyszerűbb utat választják: más dolgokat és embereket hibáztatnak a helyzetükért, és kérlelhetetlenül neheztelnek ezekre. Az ő nézetük szerint a világ ellenük van, és balszerencséjüknek köszönhetik sorsukat, miközben mások eredményeit a szerencsének tulajdonítják, és nem veszik észre a munkát mögötte. Ők azok, akik mogorván otthon ülnek, és várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Soha semmivel nem elégedettek, ez haragban, frusztrációban, lenézésben, elutasításban, kritizálásban ölt testet. A világon mindenért panaszkodnak, ők a megtestesült áldozatok.
Amíg az overt nárcisztikusokra lefelé irányuló szociális összehasonlítás jellemző (azaz könnyen lenéznek másokat), addig a coverteknél ez fordított, fájdalmasan tudatában vannak vele, ki áll felettük, rejtett irigységük pedig előhívja belső sérülékenységüket, ez pedig neheztelést vált ki. Könnyen lesz irigy, és ez megvetéssé, utálattá romolhat; folyamatosan ezen jár az agyuk, és ez folyamatosan előhozza az alsóbbrendűség érzését. Emiatt jellemzően megvetik az autoritást, a hierarchiákat, mivel számukra távoli, nem elérhető, de fájdalmat okozó dolog (mivel mások vannak a csúcson; például Social Justice mozgalmak.)
Másokkal való kapcsolataiban negatív személyisége miatt nem túl sármos és megnyerő. Amit helyette használ az mások szimpátiájának a felkeltése, azáltal, hogy végtelen történeteket mesél arról, hogy hogyan lett áldozat (playing the victim card), ezáltal együttérzést vált ki másokból. Legbelül nem szeretik, de a felszínen nagyon is tisztában vannak a szociális normákkal, és alkalmazzák is azokat (ellentétben az overtek arroganciájával), mert rendkívül érzékenyek a negatív megítélésre (nem szándékos megtévesztésből, ahogy sokan gondolják). Ilyen módon alázatos, nyájas, érzelmes, szelíd képet fest magáról, ez teszi őket eleinte nehezen felismerhetővé. Agressziójukat akkor mutatják meg, amikor biztosított az anonimitás (pl. trollkodás), senki nem látja. Nagyon izoláló és izolált, lenézően tekint bizonyos szociális eseményekre, emiatt nemcsak a saját, hanem a párja világa is nagyon beszűkülhet.
Dominanciájukat két módon érik el. Egyik módja a szelídség képe, amit arra használ, hogy megszerezze, amit akar. Másik esetben haraggal, ilyenkor lekezelőek, kegyetlenek, szarkasztikusak, fegyverük a backhanded compliment (bókkal álcázott inzultus) és a silent treatment (csenddel verés), azaz rejtett kritikát és -agressziót alkalmaznak. Irigységük mellet a megbocsájtásra való képtelenség jellemzi még őket, nagyon neheztelőek, peresek tudnak lenni. Mindenre kiterjedő ítélkezés jellemzi őket (feljogosultság érzése), emiatt krónikus vitatkozók, főleg megosztó témákban (politika, vallás), ahol megnyilvánulhat arroganciája.
Negatív értékeléstől félnek, jellemző rájuk a szociális fóbia (SAD), szorongás és depresszió (ez utóbbi kezelés hatására sem szokott náluk javulni, mert a személyiségük része az áldozatiság, erről felismerhetőek). Törékeny egójuk miatt nehezen közelítenek meg másokat, félénkek. Rosszindulatúak, jellemző tulajdonságuk a káröröm, mások szenvedésének, sikertelenségének a látványa fölött érzett beteges öröm, ami csökkenti rejtett alsóbbrendűségi érzéseiket (másnak rosszabb nálam), ezért felemelően hat rájuk.

A covertek három szintje
-1. túlérzékeny
Alapszükségük, hogy el legyenek fogadva. Introvertáltak, félénkek, alkalmatlanság érzése, negatív világnézet. Kitaszítottnak, különbözőnek, el nem ismertnek látják magukat. Ingáznak az a hibáik miatti önutálat és mások utálata között, akikről úgy gondolják, hogy az útjukban álltak a tehetségük kibontakozásában.
Útelágazódás: vagy felelősséget vállalnak a hibáikért, abbahagyják mások hibáztatását, felismerik, hogy az emberek valójában nem utasították őket el tevékenyen, hanem a saját maguk neurotikussága okozza a problémáikat, vagy a második szintre fejlődnek.
-2. irigy
Itt (NPD tartományhoz közel) már elveszíti a lehetőséget a változtatásra, másokat okol mindenért, amivel rejtett grandiózusságukat táplálják. Áldozatnak érzik magukat, akinek a tehetsége el lett nyomva, holott saját önpusztító viselkedésük áldozatai. Folyamatos frusztráció, intenzív irigységérzet, ellenségesség jellemzi, alapszükségletük, hogy kiegyenlítsék a számlát, de gyávaságuk miatt nem konfrontálódnak, hanem rejtett agressziót, manipulációt alkalmaznak, vagy bokszzsákként használnak egy bűnbakot (jellemzően a párjukat -aki általában empatikus, sérülékeny, passzív és nagyon naiv-, vagy gyereküket), agresszív energiáikat rajtuk vezetik le.
-3. bosszúálló
Kevesen jutnak el erre a szintre. Áldozatiságuk illuzórikussá válik, amely nyomán feljogosultnak érzik magukat a bosszúra. Kivonulnak a társadalomból, amely ellen bosszút forralnak, mert nem bántak velük megfelelően. Krízis alkalmával esetenként gyilkosságig is eljutnak. A sérülékeny dark triad tulajdonságai jellemzik őket.

A nárcizmus egyéb színei

A két lényegi megjelenési forma mellett számos altípus létezik, a teljesség igénye nélkül következzen néhány és azok lényeges jellemzői. Fontos megemlíteni, hogy ahogy az overt és covert között is előfordulhat ingadozás, úgy egy egyén egyszerre több altípussal is rendelkezhet, lehetnek árnyalatok, átmenetek, ingadozások akár aktuális élethelyzetektől függően is.

Az ellenséges (malignant) nárcizmus
A két fő megjelenési forma mellett talán ez a legismertebb, de egészen biztosan a legkegyetlenebb. A szokásos nárcisztikus tulajdonságok mellett (empátiahiány, grandiózusság, feljogosultság stb.) a fő karakterük -ami a többitől leginkább megkülönbözteti- mások kihasználásának a mértéke, és az ehhez kapcsolódó kegyetlen, fenyegető és szívtelen viselkedésminta: a családon belüli erőszak, emberölés nagy része hozzájuk köthető. Mások kihasználását manipulációval érik el, nagyon megtévesztőek, folyamatosan hazudnak -céljaiknak megfelelően-, hogy védjék az érdekeiket és a törékeny egójukat. A pszichopátiához legközelebb ők állnak, de pontosan a legbelül lévő sérülékenység az, ami megkülönbözteti őket attól, nincs meg bennük az a hideg nyugalom, mint a pszichopatákban, sőt ellenkezőleg. Alapvetően ők már az antiszociális személyiségzavar (ASPD) jeleit mutatják. A legalitás és etika határain át-át lépnek, megfélemlítenek, zaklatnak embereket. Számukra bárki feláldozható, hogy a három fő motivációját elérje: hatalom, élvezet, pénz. A hatalom a fő motivációja, amit kontrollal és elnyomással szerez. Élvezetét mások szüksége elé teszi, fesztelenül keres szexpartnert -ez egyfajta perverz számjáték számára-, és sok egyéb függőség jellemzi: szerhasználat, szerencsejáték, vásárlás.
Személyközi kapcsolataikban nagyon intenzívek, mert kényszeresen fókuszálnak arra, ami a vágyaikat kielégítheti. Ezt az intenzivitást sokan összetévesztik az szenvedéllyel/szerelemmel. Mindemellett nagyon sármosak, karizmatikusak, és merészen magabiztos benyomást keltenek, bátornak és erősnek tűnnek, ezért vonzanak sok embert. Abszurd képlet ez: valakik attól várják, hogy megvédje másoktól, a világtól, aki a legnagyobb fenyegetést jelenti számukra. Párkapcsolatban jellemző rájuk a coercive control (kényszerítő kontroll), amiben a partnerüket teljesen a hatalmuk alá kerítik, tőlük függő, kodependens állapotba taszítják (olyan agymosással teszik ezt, hogy az áldozatok fele tisztában sincs azzal, hogy bántalmazás áldozatai). Ezt folyamatossággal érik el, a kezdeti intenzitással, love bombinggal vonzzák be őket, de már akkor megindul a másik akaratának a felszámolása. Lefoglalják az idejét, szép fokozatosan izolálják el a többi embertől. Az elején megszerzett bizalmas információkat felhasználják ellene, megtanulják a másik gyengeségeit, hazugságokkal, gázlángolással átírják a másik képét a valóságról, az áldozat vágyait kicseréli a nárcisztikuséval. Megfigyelés alatt tartja a párját, és beleszól a legapróbb dolgaiba is (öltözködés, hajviselet).
A covert nárcisztikusokhoz hasonlóan nagyon paranoidok, mindenhonnan veszélyt sejtenek. Az ok itt azért más; mivel mindenkit kihasználnak, így joggal érezhetik úgy, hogy nem bízhatnak senkiben, hiszen ők sem megbízhatóak; az ő világképükben az ember embernek a farkasa. Jellemző, hogy a partnerüket hűtlenséggel vádolják, amikor éppenséggel ők csalják meg a másikat.
Vezető pozíciókat betöltők között sokukat megtaláljuk.

A közösségi (communal) nárcizmus
Oximoronnak hat ez a szókapcsolat, sokáig így is gondolták, végül kutatások igazolták létezését. Eleinte szubklinikai nárcizmusnak vélték, végül bebizonyosodott, hogy patológiás (azaz NPD diagnózis elérő) szintű is lehet. Alapvetően az NPD egy variánsa, lazább értelmezésben -nem patologikusan- az overt nárcisztikusság egy változata. Hagyományosan az overt nárcizmus figyelem- és elismerés keresését, grandiózusságát, feljogosultságát önképviselettel (agency) próbálja kielégíteni, aminek során egoista, "mások értem léteznek" -lényegében antiszociális- hozzáállással próbálja igényeit kielégíteni. Létezik egy kisebb csoport, amely ehelyett túlzott közösségi (communal) stratégiát követ (megbízhatóság, szeretetreméltóság, másokkal való kijövés), azaz proszociális viselkedéssel próbálja lényegi nárcisztikus motivációját kielégíteni.
Úgy is mondhatjuk ezt a két overt megjelenési formát, hogy a szuperhős és a szent. Az előbbi hatalmat akar, az utóbbi elfogadást. Rejtetten ők is hatalmat akarnak, és -kedvező körülmények között- időnként előfordul, hogy átalakul klasszikus overt nárcisztikussá, de fordított irány nem lehetséges. Alapvetően környezeti okok vezetnek a kialakulásához, genetikailag nem találtak eltérést az overttől. Coverttől megkülönbözteti, hogy hiányzik belőle a szégyen, neheztelés, pesszimizmus, kritikára való túlérzékenység és bizalmatlanság (sőt, meglepő módon magas bizalmat találtak náluk).
Fő motivációjuk az elismerés keresése, ezt másoknak való jó cselekedettel érik el. Más emberek a jó cselekedeteiket belső indíttatásból teszik, célja másokra irányul, náluk a motiváció külső természetű, és öncélú. Könnyen észrevehető a különbség: amíg az előbbi jellemzően csendesen teszi a dolgát, utóbbi szereti a rivaldafényt, gondoskodik arról, hogy minden jó cselekedete jól dokumentált legyen (például együtt szerepel a fényképeken az újabb megmentésre váró kiskutyával).
Felmerülhet a kérdés, hogy mi baj van azzal, ha valaki -öncélúan ugyan- de kedves, és jót cselekszik másokkal? A probléma ott van, hogy a közvetlen környezetével már közel sem olyan földöntúlian kedves, velük szemben már abuzívan viselkedik. Leggyakoribb áldozataik a párjaik, de a gyerekeik, illetve az alattuk dolgozók (jótékonysági szervezet önkéntesei) felé se a fényesebbik arcukat mutatják. Elképesztően demoralizáló lehet egy ilyen kapcsolatban élni, mert amíg a másikat szentnek állítják be -és a környezet ilyen módon folyamatosan gázlángol-, addig az a gonosz, aki közben elszenvedi a bántalmazást. Sokan kételkednek is magukban, hogy talán tényleg ők azok, akik ilyen gonoszak, és nem érdemlik meg ennek az angyalnak a jóságát; holott meglehetősen rosszul tud bánni áldozataival.
Közvetlen környezetét tehát pofozózsáknak használja a frusztrációja levezetésére, amikor nem olyan jól mennek a dolgai, amikor nem kap elég elismerést a jóságáért, amikor nem kap elég lájkot a legutóbbi csodás tettéért, akkor csalódottságának, irritáltságának a célpontja ők lesznek.
Sokszor megvetően tekintenek arra, akiken segítenek éppen, többet foglalkozik a kinézettel, branddel, mint az esemény lényegi elemével (gondoljunk a csillogó jótékonysági estekre). Meg vannak győződve róla, hogy ők a világ legjobb emberei, és a legjobbak mások megsegítésében. Elképesztően hipokriták, de közben mégsem azok; a nárcisztikusokra nagyon jellemző a téveszme, és könnyen elképzelhető, hogy valóban jó embereknek gondolják magukat, még ha az empátiát csak megjátsszák. Ők a közmondásos farkas báránybőrben emberek, akik valójában nem olyan empatikusak, mint megjátsszák azt.
Tanárok, orvosok, pszichológusok, egyházi vezetők és jótékonysági-, nonprofit szervezetek dolgozói között kereshetjük leginkább tagjaikat. Biblia mögé bújó papok, New Age-es álguruk, álszent filantrópok, akik a saját gyerekük iránt nem tanúsítanak szeretetet; és közben a gyerek a rossz, ha a szülőt nem látja olyan szentnek, mint a közösség. Filozófiai kérdés, hogy az az (anyagi) jó, amit esetenként sokakkal tesz, kiváltja-e azt a (lelki) rosszat, amit mondjuk a gyerekével művel? Úgy gondolom, hogy egy gyerek számára a legnagyobb nélkülözés, ha nincs szeretve, nem pedig, ha anyagilag nélkülözik. Utóbbihoz remekül tud alkalmazkodni, előbbi komoly töréseket okozhat.
Már az ókorban is ismerték őket, most csak újra felfedezte a pszichológia: "Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek."

Az elhanyagoló (neglectful) nárcizmus
Valahol a Claster C-ben található kényszeres személyiségzavar (OCPD) nárcisztikus megjelenéséhez hasonlítható leginkább. A Claster B tagjaira jellemző a drámaiság, az, hogy folyamatosan eseményt (drámát és káoszt) kreálnak, és az arcodban vannak. Természetesen -hála az emberi természet változatosságának- ennek teljes ellenkezője is megtalálható a nárcisztikus palettán. Ők azok, akik azzal fejezik ki grandiózusságukat, hogy a másik létezéséről sem vesznek tudomást, simán átnéznek rajtad. Feljogosultnak érzik magukat, hogy másokat ignoráljanak, empátiahiányuknak köszönhetően nem okoz ez nekik nehézséget. A másikat egy megunt bútornak, kifakult ruhának tekintik, egy dolognak, ami funkcionálisan használható, de semmi több. Arrogáns felsőbbrendűséggel lenézik a másikat, és a másik igényeit. Az intimitás kerülése (intimacy avoidance) jellemzi őket, lenézik azt, kiéheztetik a partnereiket minden intim területen, szellemé teszik a másikat, lassú halódássá a kapcsolataikat. Gyakran meg is csalhatják a partnerüket, de ott tartják maguk mellett, mert kényelmes, és úgy jobban mutatnak a külvilág felé.
Hasonlítanak a skizoidokhoz, azzal az apró különbséggel, hogy mással szemben ezt nem teszik, nagyon is szocializálnak. Képesek mindenkit -még vadidegeneket is- barátságosan kezelni, csak a partnerüket nem, ami egy fájdalmas élmény (egyedül lenni, társaságban...), és gyakran a szenvedő fél magát okolja ezért, kételkedik a szerethetőségében. Azok kerülhetnek ilyen helyzetbe, akik nem gondolják, hogy több tiszteletet és figyelmet érdemelnek, megtanulták gyerekként, hogy nekik ennyi jár.
A kapcsolat elején még természetesen más a helyzet, de aztán hamar unalomba és érdektelenségbe fullad az egész, a nárcisztikusoknak nehéz figyelnie másra azon kívül, ami aktuálisan érdekli őket, és ebben a helyzetben nem a partnerük lesz az. Jellemzően a munka az, ami a figyelmüket leköti, onnan szerzik be a megerősítést (amire minden nárcisztikus vadászik). Mereven szervezett munkaalkoholisták, merev pénzügyi struktúrákkal. A munka sikeressé teheti őket, ezért vonzóvá is (mint potenciális partnert), illetve kifogásként is szolgálhat a másik elhanyagolására ("fontos neki a munkája").
A gyerekek számára nagyon káros egy ilyen szülő, mert nem törődnek a gyerekeikkel, így számos mentális problémáik lehetnek később. (Itt nem azokról a szülőkről van szó, aki sokat dolgozik, de minőségi időt is tölt a gyerekével.) Az elhanyagolás a gázlángolás egy formája (a realitásod tagadása), a partner felé nem mutat érzelmeket (már a harag is sikerélmény), így bármilyen érzelem felüdülés (érzelmi kenyérmorzsák), és tovább tartja a kapcsolatban a másikat, aki reménykedik a változásban. A partnerek sokszor próbálnak megfelelni, vagy a figyelmet felkelteni, de hiába, csak akkor érdekes a másik, ha éppen akar tőle valamit.

Az enyhe (benign) nárcizmus
Alapvetően a hisztrionikus személyiségzavar (HPD) nárcisztikus változata ez leginkább. Egy alacsonyabb szintű nárcisztikusság, ugyanazokkal a tünetekkel. Kiemelkedik ezek közül a megerősítés -és figyelemkeresés, illetve a felszínesség: képtelenek mélyebbre menni. Partiarcok, sármosak, karizmatikusak, magas önbizalommal, szeretnek a figyelem középpontjában lenni, extrovertáltak. A közösségi médiát nekik találták ki, szeretik a szelfiket, lájkokat, és a többi felszínességet, ami ahhoz kötődik. Éretlennek hatnak, olyannak, aki ott ragadt valahol a középiskolában, beszédtémájuk rendkívül banális. Ők a 'jó fej' szülők, akik nem végzik el a valódi szülői munkát, felelőtlenek; és jobban érdekli a kinézeted, mint az, hogy ki vagy valójában. Serdülő gyereküket barátként kezelik, sekélyes életleckéket adnak, érzelmileg üresek. Párkapcsolatban egy darabig élvezetes, de amikor mélyebbre kellene menni, akkor jönnek elő a problémák. Nem olyan mérgező velük a kapcsolat, mint a többi típussal, de rendkívül felületes és sekélyes. Hosszútávon, vagy egy család esetén meglehetősen fárasztó olyannal együtt élni, aki leragadt a középiskolai drámák és pletykák világánál, és unalmasnak találja a mindennapi teendőket (amik ahhoz kellenek, hogy működjenek a dolgok), sőt, lenézi az ilyen dolgokat.
Munkában mindentudók, kérkedők, figyelemkeresők; fárasztóak és nevetségesek. Barátként nem számíthat az ember rájuk a bajban, de sekélyes kapcsolatokhoz (hétvégi szórakozáshoz, bulikhoz) tökéletesen megfelelnek.
Általában privilegizált gyerekek voltak, akik ott ragadtak 'karrierük csúcsán', a középiskolában, és gyakran az első csalódásaik felnőttként érik őket, ilyenkor meglehetősen dühösek tudnak lenni.

Egyéb, a fentieknél kevésbé markáns színek

-Státusz/hiú nárcisztikus
Ők a 'szép' emberek, a külsőségekkel, a külcsínnel, a külső sikerekkel van elfoglalva. Ez számukra a mérték, akkor érzik, hogy elértek valamit, megérkeztek, ők valakik, ha az anyagi javakban dúskálnak. Az egész létük egy külső show: jó ruhák, szép autó és mindenféle pompa. Folyamatosan jól kell kinézniük, ehhez az is tartozik, hogy "jó" emberekkel, "nyertesekkel" ismerkednek, tartanak fenn kapcsolatot. Az elért eredmények és amiket birtokolnak (nem csak anyagi dolog) adják az önértékelésüket. Figyelemkeresők, hiúk, impresszívnek, csodálatosnak akarnak látszani, sznobok, lenézőek, és -mondanom se kell- végtelenül felszínesek.
Jól mutatják, hogy sajnos vannak emberek, akik üresek, és minél inkább hiányzik a belső érték, annál inkább a külvilágban keresik.

-Feljogosult nárcisztikus
Hasonlók a státusz nárcisztikushoz, csupán kevésbé hiúk. Egyedinek kell lenniük, ők nem akárkik. Ezáltal feljogosítva érzik magukat, ők nem az a pórnép, akiknek szabályokat kell követniük, ők különbek ennél. Szociális normákat és elvárásokat magukra nem vonatkoztatják; másnak lehet, tartania kell ehhez magát, de nekik nem, úgy gondolják, azt csinálhatnak, amit akarnak. Nem hajlandóak alantasnak tartott feladatokat csinálni, csinálja meg más. Az alkalmazkodást és beilleszkedést személyes inzultusnak veszik, mindenki más alkalmazkodjon hozzájuk. A világ tartozik nekik (covert nárcisztikus elem) jósággal, figyelemmel, mert léteznek, mert mások, folyamatosan a kedvezményes bánásmódot keresik.
Akiknek nincs miből adni, csak elvenni képesek.

-Törékeny/áldozat nárcisztikus
A covert nárcizmus egy formája. Rendkívül manipulatívak, ezt mások empátiájára építve teszik. Gyámoltalanságot mutatnak, akik nem képesek bizonyos dolgokat megtenni, ezért segítségre szorulnak, -ez a gyámoltalanság valójában ravasz módja a kontrollnak. Állandó erőlködés és alkalmatlanság mutatása, addig, amíg jön valaki, és átveszi a terhét. Áldozati képet festenek magukról: a világ rossz hozzájuk, rossz dolgokat adott, és nem tudják, mit csináljanak. Amikor más átveszi a stafétát egy dologban, már csak az a kérdés, mi mást csinál legközelebb majd meg nekik. Úgy pozicionálják magukat, hogy szolga szerepre megszerezzék a másikat, ezt folyamatos gyámoltalanság kép mutatásával teszi meg. Addig, amíg a másik észre nem veszi, hogy bármennyi segítség hatására sem lesznek jobban, és kedvességet, ajándékokat, szolgai viselkedést megkapva sem lesz semmi soha elég. Soha sem lesz elégedett, mindig többet akar. A másik végül úgy távozik, hogy azt érzi, játszottak vele.
Aki belül üres, annak nincs az a szeretet és törődés, amit ne tudna elnyelni.

-Makacs/mindentudó nárcisztikus
Nekik nincs szükségük tanácsra, iránymutatásra senkitől, ők azok, akik ezt megteszik mással. Megmondják, mit hogyan kell csinálni, nem számít, hogy igazuk van-e, hogy mindenki más nem ért velük egyet. Igazi megmondóemberek, akik nagyon könnyen vitatkoznak, még a villanyoszlopba is képesek belekötni, számukra semmi sem jó, amit a másik csinál. Makacsak, és nagyon magas véleménnyel vannak önmagukról, függetlenül attól, hogy van-e ennek alapja. Győzelmi kényszer hajtja őket, versengőek, szeretnek mások fölé kerekedni. Mindenkinek egyet kell velük érteni, hiszen mindig igazuk van.
Aki telve van magától, képtelen a másik felé nyitottságot mutatni. (Erről egy zen történet.)

-Kontroll-mániás nárcisztikus
Némi átfedés az előbbivel. Perfekcionisták, szabályok felállítása és követése (sokszor másokra kényszerítése) a mindenük, meghatározzák, hogy hogyan kell a dolgoknak lenniük. Semmi sem elég jó nekik, így sosem felel meg a másik. Főnökösködnek, könnyen kritizálnak, ezzel szemben ők védekezők, nagyon sértődékenyek. Elképesztően kontrollálóak, minden eltérést személyes sértésnek vesznek. Alacsony empátiájuknak köszönhetően nem törődnek a másik nézőpontjával, minden, ami számít, hogy ők kontrollban legyenek.
Amikor belül bizonytalan valaki, mindent kontrollálni akar, amit csak lehet.

Pszichopátia

Sok tanulmány vizsgálja, a köztudat része, művészeti alkotásokban (könyvek, filmek) is megjelenik a pszichopátia, holott hivatalosan nem tartják számon a mentális betegségek között, így technikailag nem is diagnosztizálható. Ennek ellenére van néhány pszichopátiát mérő teszt, az egyik legjobb a Psychopathy Checklist-Revised (PCL-R). A pszichopátiát egy kontinuumnak tekintik, a PCL-R-ben elért magas pontszámok mutatják a pszichopátia súlyosságát. A PCL-R kért faktorból, és ez a két faktor további 2-2 részből áll. (Az első faktort sokan pszichopátiának hívják, két része a személyközi és érzelmi; a második faktort pedig sokan szociopátiának nevezik, ide az életstílus és antiszociális osztályozás tartozik.) Az első faktor leginkább az NPD-vel korreláló jegyeket mutat (felszínes báj, grandiózusság, patologikus hazudozás, megbánás és empátia hiánya, sekélyes érzelmek). A második faktor leginkább az antiszociális személyiségzavarral (ASPD-vel) rokoníthatóak (ingerkeresés, extraverzió, impulzivitás, felelőtlenség, életcél hiánya, élősködő életmód, korai magatartási problémák, fiatalkori bűnözés).
Egyes vélemények szerint az ASPD egy súlyosabb formája a pszichopátia, mások az első faktor ASPD-től eltérő jellege miatt nem tartják azonosnak a kettőt. Általánosságban elmondható, hogy a pszichopátiában magas értékeket mutató egyének többsége az ASPD kritériumait is elérik, viszont az ASPD-vel rendelkezők, csak kicsiny része mutat magas pszichopátiás értékeket. Ehhez hasonlóan a börtönlakók fele, 3/4-e ASPD-t elérő, de csupán csak 1/6-a,1/5-e pszichopata.

Az előbbiekből leszűrhető, hogy két részre lehet bontani a pszichopátiát: elsődleges és másodlagos pszichopátiára, -más néven pszichopátiára és szociopátiára. (A kusza elnevezésrendszer miatt utóbbit sokan keverik a pszichopátiával.)
Az elsődleges jellemzői: érzelemmentes, kegyetlen, manipulatív, számító. Hiányzik belőlük a félelem, szorongás, bűntudat, megbánás, empátia. A másodlagos (szociopátia) jellemzői: meggondolatlan, impulzív, érzelmes, szorongó, önpusztító, ellenséges, agresszív; továbbá szervezetlenség, félelem, esetenként megbánás képessége (tehát a szociopátiában van némi borderline beütés az NPD, ASPD mellett).
A pszichopátia (elsődleges) alapvetően genetikai eredetű, és érzelmi deficithez köthető (félelem, megbánás, szeretet hiánya), addig a szociopátia környezeti eredetű, és érzelmi zavar, érzelmi diszreguláció jellemzi. Náluk nem hiány van, hanem a kontrollálás problémája. Kognitív empátiájuk ép (megértik a másikat), de az effektív (átérezni a másik helyzetét) már problémás. A pszichopatáknak vagy nincs effektív empátiája -vagy egyszerűen nem érdekli őket-, addig a szociopaták képesek lehetnek effektív empátiára, csak az érzelmi labilitásuk gátolja őket ebben.

Megérthetjük a különbséget, ha egy foglalkozást társítunk a kettőhöz. A pszichopata egy sebész, aki hidegvérrel, teljes nyugalommal rendelkezik, a szociopata egy bűnöző, aki folyamatosan bajba keveredik. Általánosságban, a pszichopátiára alacsony barátságosság és lelkiismeretesség jellemző a five-factor model alapján.

Dark Triad

Rövid említést érdemel az ún. dark triad. A teória szerint három jellemző együttállása a dark triad, ez a három pedig a nárcizmus, pszichopátia és a machiavellizmus. Ezeknek egy nagy közös vonásuk van, az antagonisztikusság; más szóval alacsony barátságosság értékek a five-factor modelben. Nem szükséges, hogy személyiségzavar (NPD, ASPD) szintjét elérjék.
A nárcizmus esetében overt nárcizmus, a pszichopátia esetében elsődlegesről beszélhetünk. A machiavellizmus jellemzői: manipulatív, kegyetlen, célorientált (negatív módon, alapvetően karrier-jellegű célok), jó impulzuskontroll, antiszociális magatartás (elsősorban fehérgalléros-bűnözés formájában). (Sokak szerint a machiavellizmus a pszichopátia egy formája csupán, ezért fölösleges a különválasztása.)
A dark triad jellemzően nem orvosi megjelenésűek, és főleg munkahelyeken okoznak komoly károkat: rossz vezetés (főnökök), munkahelyi frusztráció (stresszelik a környezetet) és csökkent termelékenység formájában.
A dark triadnak van egy covert/vulnerable (rejtett/sérülékeny) megjelenési formája, ez esetben szociopátiás, covert nárcisztikus és borderline jellemzőkkel. Ez utóbbi nem kapcsolható erőszakos bűncselekményekhez, ellentétben a 'klasszikus' dark triaddal.

Empatizmus

A kodependens, HSP és empata fogalma némileg összemosódik, de különböző meghatározásokat takarnak. Magas az átfedés közöttük (különösen az utóbbi kettő között), de nem ugyanazt jelentik; ennek megfelelően egy ember lehet mindhárom, vagy kettő, vagy csupán az egyik kategóriába eső. A továbbiakban ez a három fogalom kerül kibontásra.

Kodependens (társfüggő)

Habár már 1986-ban Cermak megpróbálta felvetetni a DSM-be, máig nem része annak, így nem diagnosztizálható. Eredetileg addikciós pszichológiai irodalomban írták le, olyan családtagok esetén, akik hatására a függő függősége csak rosszabbodott, mert elfogadóak, túlságosan támogatóak, nem húznak fájdalmas határokat a függővel szemben. Nagyjából ma is ezt jelenti a kodependencia, kicsikét kibővítve a szerfüggők körét személyiségzavarral küzdők és mentális betegekre; azaz erősen problémás személyek káros viselkedését elfogadók, sőt támogatók köre írható le a kodependenciával. Önértékelésüket onnan szerzik, hogy részt vesznek egy egészségtelen kapcsolatban, és másokat is benne tartanak, akkor is, ha ez mindenkinek árt (családi dinamika).

Fontos megkülönböztetni a dependenciától. Alapvetően a dependencia egy kontinuum, kezdve az egészséges dependenciától (kétirányú függőség -párkapcsolat alapja ez) a káros dependenciáig (egyirányú függőség), ami merev, stresszel járó jelenség, ennek erősebb formáiban beszélhetünk a dependens személyiségzavarról (DPD). A kodependenciának nincs köze a DPD-hez, legfeljebb annak extrémebb verziói érhetik el a dependens személyiségzavar kritériumait. Leggyakrabban valahol a két véglet között található; természetesen nem egészséges, káros, maladaptív dependencia, ami nem éri el a DPD szintjét. Számos jellemvonása megtalálható sok egyéb személyiségzavar jellemvonásai között is, de önmagában nem számít mentális betegségnek. Jellemző az erős szorongás, depresszió, alacsony önbizalom, asszertivitás hiánya, megfeleléskényszer, elhagyástól való félelem, kontrolligény, határok problémája, frusztráció és harag. A probléma tagadása, túlérzékenység (fenyegetést látnak mindenben), érzelmek visszatartása, kényszeresség figyelhető meg. Félnek a változástól, a másik támogatásának a megszüntetésétől, így csapdahelyzetben érzik magukat.

Leggyakoribb megjelenési formája egy szerfüggő (leginkább alkoholista) melletti egyén (ritkán mindkettő fél lehet kodependens), aki gondját viseli, elfogadja, sőt viselkedésével támogatja, lehetővé teszi a másik függőségét. Sokszor menti ki a bajból, megvédi, vállalja a felelősséget a másik tetteiért, segít a konzekvenciák elkerülésében; cserébe nem kéri számon a viselkedését, nem húz éles határokat, amivel tisztán jelezné, meddig mehet a másik el, inkább kusza határok jellemzik. Identitásuk érzését, és céljukat megtalálják abban, hogy a másikról gondoskodnak, így a másik függőségének a csökkenése a saját identitásukat is veszélyezteti, emiatt megvédik a másikat a következményektől, fenntartják ezt az állapotot, amiből az identitásukat nyerik. Félnek a változástól, ezzel pedig a függőt is benntartják a függőségükben. Nem hogy nem keresik a kiutat, saját magukat tartják bent ezekben a kapcsolatokban, még ha tudják is, hogy a partnerük nincs rendben. Önértékelésük más viselkedéséhez van kapcsolva, amit nehezen kontrollálhatnak, így meglehetősen ingatag talajon állnak. Fizikai és szexuális bántalmazás áldozatai lehetnek, gyakori a stresszhez köthető fizikai betegségek, mint a fejfájás és autoimmun betegségek.

Mára szélesebbé vált a kifejezés értelmezése, általában nehéz családi dinamikák esetén, ahol az abúzus is jelen van. A kodependens az a szülő/felnőtt, aki kitart a családra káros egyén mellett, annak ellenére is, hogy milyen károkat okoz másoknak, például a gyerekeknek. Ilyen, a problémát tagadó, gyerekek igényeit nem figyelembe vevő családokból kerülhet ki egy kodependens egyén, ők lesznek a megmentők később, akik a saját igényeiket hátérbe szorítva igyekeznek megnyerni a másik felet maguknak, azt, aki sosem lesz megnyerhető. Újrajátsszák azt, ami szüleikkel történt, az ő figyelmüket, törődésüket próbálták megnyerni, felnőttként pedig a partnerükét. Akik ilyen környezetben nőnek fel vakok lesznek a saját kodependenciájukra, mert ilyenben nőttek fel, ezt ismerik.

A nárcisztikus kapcsolatokban lévő egyének nagy része bár kodependens mintát mutat, többsége nem az. Sok hasonlóság található: a saját igényeik megtagadása (valahol protektív, mert belül tudják, az igényeik sose kerülnek kielégítésre), szorongás (a leértékelési fázisban), tagadása annak, hogy mi történik valójában a kapcsolatban, hiperéberség, mert nem lehet tudni, mikor sérül a másik egója (tojáshéjon való járás), stressz, ami fizikai és mentális problémákhoz vezethet, érzelmek visszatartása (mások felé nem, csak a partner felé). Mégis azt lehet mondani, hogy többségük mégsem kodependens, és hiba lenne patologizálni az ilyen kapcsolatban lévőket azért, mert azt szeretnék, hogy működjön a kapcsolatuk. Legfőbb dolog, ami benntartja az embereket egy ilyen kapcsolatban az a tudatlanság. Sokan nem ismerik ezeket a mintákat és nagyon naivak, de miután tisztában lesznek ezzel, továbbá azzal, hogy a partnerük sosem fog megváltozni, a többség megtanulja a határait megvédeni, illetve elhagyják ezeket a kapcsolatokat, megtörik ezeket a ciklusokat, és képesek lehetnek egészséges kapcsolat kialakítására. Akik a tudás megléte ellenére sem képesek változtatni, azok vagy egyéb megfontolásból nem teszik (pénzügyi, vallási stb.), vagy mert kodependensek.

HSP (Highly Sensitive Person - Hiperérzékeny személy)

A hiperérzékenység (HSP, más néven Sensory Processing Sensitivity [SPS]) hivatalosan nem létező pszichológiai kategória, de létező jelenség. Kutatások -köztük agykutatások- bizonyítják a létezését, körülbelül a népesség 15-20%-a érintett ebben. (Mivel a népesség ötödét is érintheti, ezért túl széleskörűen elterjedt pszichológiai kategóriának, de túl kevés ahhoz, hogy a többség számára elfogadható legyen.) Érdekes módon sok állatfajban is kimutattak hasonló jelenséget, közöttük is léteznek HSP-s egyedek.
Fő tulajdonságuk, hogy az átlagnál jobban figyelnek a környezetük finom apróságaira, főleg más emberek tekintetében. Mindenben jobban ki vannak hegyezve; intenzívebben éreznek dolgokat, könnyebben túlstimulálódnak, fiatalon gyakran hívják őket túlérzékenynek (gyerekként félénknek és szégyenlősnek). Ez segít abban, hogy apróságokat észrevegyenek emberi kapcsolatokban, a környezetben. Sok művész és segítő ember hasznára van az ehhez a képességhez kapcsolódó tulajdonságok, mint az empátia, tudatosság és ráhangolódás.

Sok képesség jellemzi őket, a legfőbb a magasabb tudatosság és kapcsolódás más emberekhez (főként más emberek hangulatának érzékelése, viselkedés- és kifejezésbeli finomságok észrevétele); viszont emiatt jellemző rájuk sok apró dolog túlelemzése, a túlgondolás. Gyakran még a pozitív változásoknak (új munkahely, partner stb.) sem tudnak emiatt örülni, stresszt válthat ki belőlük a túlzott érzelem, időre van szükségük az infó feldolgozásához.
Emellett magasabb empátia jellemzi őket, erősen befolyásolja őket más emberek érzelmei, emiatt jó figyelők, hallgatóság, problémamegoldók, illetve érzelemteljesek, sokszor sírhatnak (fiktív történeten is). Rosszul viselik, ha valaki megemeli a hangját akár rájuk, akár másokra, a szavak, a hangsúly mind érzékenyen érintheti őket, érzékenyek arra, ha valaki dühös rájuk, vagy másokra, főleg, ha számukra fontos az illető. A kritika is érzékenyen érintheti őket, túlságosan törődnek mások véleményével. Udvariasak, és nehéz nemet mondaniuk, mert nem szeretnek senkit sem cserben hagyni, mert ez bennük is rossz érzéseket kelt.
A külső ingerek könnyen hatnak rájuk, ezért ijedősek, és a fények, hangok, illatok túl intenzívek lehetnek számukra, ezért kicsit másképpen szocializálhatnak, kerülhetik a túl intenzív helyeket. Általánosságban mindenféle stimuláció problémát okozhat, még az idő nyomása, sürgős teendők, késés is stresszes lehet számukra.
Az erőszakot, kegyetlenséget rosszul viselik (akár csak filmekben), ellenben könnyebben meglátják a szépséget olyan dolgokban, ami másoknak közömbös, jobban értékelik a művészeteket, zenét. Gyakran van szükségük egyedüllétre, hogy újratöltődjenek, főleg, ha egy túl hangos és zsúfolt környezetben voltak. Előszeretettel időznek a természetben, ahol csöndes és békés. Nem szeretik a nagy tömeget, mert túlságosan leterheli őket a túl sok beérkező információ. Egyébként sem képesek egyszerre több dologra koncentrálni, összezavarja őket. Az agyuk olyan, mint amiről hiányozna a szűrő, ami a különböző zajokat kiszűri, így minden információ finomítatlanul özönlik be, ez okozza a problémákat.
Egyéb tulajdonság a részletekben való elveszés, perfekcionizmus. Lelkiismeretesek, és gyakran égetik ki magukat a túlzott munkával. Intuitívak, megérzéseik általában helyesek. Romantikus helyzetekben nehezen oldódnak fel, irreális mértékben tartanak a visszautasítástól. Legfőbb problémájuk, hogy ha nem tudnak jól gondoskodni magukról könnyen a valóságtól való elmenekülés (halogatás, izoláció, idő elütése függőségekkel, mint internetezés, játékok, tévézés, utazás, evés-ivás, egyéb szórakozás), másodlagos depresszió, szorongás és szerfüggőség alakulhat ki.

Képzeljük el, hogy egy matematikai problémát meg kell oldani, és amikor megoldottad, újra megoldod máshogy, és megint máshogy, harmincféleképpen. Ez történik minden esetben egy HSP-s embernél. Az agyuk mindent feldolgoz, mélyebb információfeldolgozás jellemző rájuk, agyi tevékenységük leginkább ebben különbözik. A kultúrájuktól elértő érzékelési feladatokat is jól oldják meg, azaz sokkal objektívabbak. Emellett az insula nevezetű agyterület aktívabb náluk, amely a tudatosságért leginkább felelős agyterületnek gondolnak. Ezen agytevékenységek olyan előnyei mellett, mint például a kreativitásra, vagy az empátia való képesség, számos hátulütője is van ennek. Ahogy harmincféleképpen megoldani egy matematikai problémát fárasztó, a túl sok információ is gyakran lehet leterhelő, okozhat krónikus fáradságot, agyködöt, rosszabb esetben szorongást és depressziót. Az agyi túlmunka miatt sok a HSP-s alvásigénye magasabb, kifejezetten rosszul viselik a kialvatlanságot, mégis sokszor rosszul alszanak a folyamatosan pörgő gondolataik miatt. A vércukorszintjük is könnyebben ingadozhat, így az éhség is erősebben hat a viselkedésükre, ingerlékennyé válhatnak. Mivel könnyen abszorbeálhatják mások érzéseit, ezért érzelmileg gyakran kimerültek, szükségük van feltöltődésre, egyedüllétre, még az extrovertált HSP embereknek is (többségük egyébként introvertált) szükségük van arra, hogy egyedül legyenek, enélkül kimerülhetnek.

Empata

Az empata kifejezés nem klinikai konstrukció, ezért nincs sztenderd leíró definíció rá. Sokan nárcisztikusok áldozataira használják a kifejezést, olyan pszichológiai jellegzetességekkel, alaptulajdonságokkal rendelkező emberek esetén, akik bizonyos vakfoltokkal rendelkeznek, ami sérülékennyé teszi őket nárcisztikus abúzusra. Ennél többről van szó, azt jelenti, hogy szó szoros értelemben érzik a másik fájdalmát, érzéseit, mélyen hat rájuk a körülöttük lévők energiái (fizikailag is), elnyelik, és hatása alá kerülnek mások energiáinak. Az empátia leegyszerűsítve a másik helyzetébe való belehelyezkedés képessége, együttérzés ("átérzem a fájdalmát"), ez nem azonos a szimpátiával, ahol a másik nézőpontjának megértéséről van szó, sajnálatról ("rossz lehet neki..."). Megkülönböztetnek érzelmi és kognitív empátiát (emotional/cognitive empathy); az előbbi átérzése, az utóbbi megértése a másik állapotának. Az empátia egy fontos szociális képesség, ami másokhoz való kapcsolódásban, kötődésben és szocializációban előnyös, viszont empatának lenni kimerítő, mert túl erős érzelmek hatnak rájuk.
Az empata ösztönös képességgel rendelkezik ahhoz, hogy hozzáférése legyen mások energiáihoz és szükségleteihez. Ehhez párosul az, hogy nehezen férnek hozzá a saját szükségleteikhez (főleg stressz hatása alatt), a testi szükségleteket is beleértve. Ez a két tulajdonság elvezet ahhoz, hogy két állapot között ingadoznak: a dependens és kontradependens állapot között. Dependens állapotban függnek mások helyeslésétől, elfogadásától, bátorításától. Könnyen feladják saját energiáikat, hogy támogatást és látszólagos védelmet szerezzenek másoktól. Ennek ellentettje az kontradependens állapot, ahol a sérülékenységet elkerülve megpróbálnak felnőttként működni, de általában visszaesnek a dependens állapotba. Ebben az ingázásban kerülik a konfliktust, átadhatják másoknak a saját jogosultságaikat vélt szeretetért, támogatásért cserébe, majd nem fogadnak el a segítséget, amikor szükségük lenne rá. Ez a kettőség túlterheli az idegrendszert, krónikus stressz felé tolhatja el őket. Energetikailag lyukacsosak, könnyen átadják és átveszik mások energiáit, érzékenyek a környezeti inzultusokra.

Három fő mozgatórugója van az empatáknak: a túlaktivált kapcsolódási rendszer (hyperactivated attachment system), az igény a kiengesztelésre, és az erős belső kritika. A kapcsolódási rendszer egy neurobiológiai rendszer, ami arra való, hogy köteléket formáljunk a szüleinkkel, partnerünkkel és más emberekkel; képesek legyünk intimitásra. Az empaták esetében ez túlaktivált, könnyen bekapcsolható, számukra könnyebb empátiát, szimpátiát, közelséget érezni; amikor aktivált, kapcsolódni, megérteni, adni akarnak másoknak. Könnyen befolyásolódnak mások energiáival, könnyen veszik fel más emberek érzéseit, intuitív természetük miatt. Másik fő komponens a mások kiengesztelésének szükséglete. Magas barátságosság (five-factor model értékek alapján) jellemzi őket, ami előidézi ezt a kiengesztelés igényét bennünk, nem szeretnek csalódást okozni, másokat cserben hagyni, erős averziót, rossz érzéseket kelt bennük, főleg, ha ők az okozói. Az asszertivitás és erős határok hiánya miatt, továbbá a barátságosság és kellemtelen érzések miatt nehezen hagynak cserben másokat, akkor is, ha belül érzik, hogy ez nem jó nekik, amit tesznek. Ilyenkor meglehetősen bizonytalanok is, hiszen saját érdekeik ellen cselekednek. Végezetül jellemző rájuk egy erős belső kritika, amely folyamatosan értékeli a cselekedeteiket: bűntudatot érzenek, ha átviszik az akaratukat, megkérdőjelezik a megérzéseiket (főleg a nárcisztikusok körüli rosszakat). Ez az erős kritika az empata ellen dolgozik, minél stresszesebb annál aktívabb, torzultabb, és ilyenkor uralhatja az empata életét.

Azok, akik arról beszélnek, hogy mennyire empatikusak, nagy többségében nem azok. Az empaták jellemzően vakon vannak a saját empátiájukra (sőt, erős önkritikájuk miatt hajlamosak magukat rossznak látni), azt gondolják, mindenki ilyen, emiatt sokuk nagyon naiv, nem értik mások önzőségét, manipulációit, és amikor észreveszik, sem hiszik el. Többségük fájdalmas leckéken át tanulják meg, hogy nem mindenki jó szándékú (ilyenkor nem ritka az elzárkózás, gazdag belső világuknak köszönhetően sokuk egyedül is jól elvan), és vannak olyanok, akik sosem tanulják meg a leckét. Emellett az empaták vaksága a saját érzékenységükre egy sor egyéb problémát is okoz nekik. Mivel érzelmi szivacsként működnek, ezért gyakran átveszik mások érzéseit, ami befolyásolja a saját állapotukat. Ennek egyik következménye, hogy nehezebben szocializálódnak (nem szeretik a tömeget, ahol rengeteg inger éri őket), továbbá nagyon lemerítő ez az érzelmi hullámvasút. Végül a legfontosabb, hogy teljesen összezavarja az empatát, mert nem tudja megkülönbözetni a saját érzelmeit másokétól, és nem érti, honnan erednek ezek az érzelmek (nem érti, mitől lett szomorú, vagy dühös), vagy bizarr módon ellentétesek (például, amikor nem érti, hogy mitől vonzódik a másikhoz, amikor valójában nem találja vonzónak). Ez az érzelmi káosz meglehetősen összezavaró és fárasztó, gyakran okozhat szorongást, stresszt és szociális fóbiát (SAD), annak ellenére is, hogy szeret emberekkel kapcsolódni (leginkább elmélyítik a kapcsolataikat, nem újakat keresnek). Habár folyamatos érzelmi hullámvasúton mennek át, általában boldogabbak, azért mert több értelmet látnak az életükben, a leghétköznapibb dolgokban is találhatnak értéket és szépséget.
Mivel átérzik mások problémáit, ezért akkor érzik jól magukat, ha segíthetnek, emiatt időnként túl sokat adhatnak, ami a saját érzelmi jóllétük kárára történhet. Jó és aktív hallgatók, ezért gyakran vonzzák az embereket, köztük a sérült embereket, akik még inkább lemeríthetik őket. Mindenkiben képesek látni a jót, és a naivitásukkal karöltve nagy bajba sodorhatják magukat az igyekezetükben, hogy másoknak segítsenek (párkapcsolatban főleg), mentálisan és fizikálisan is leépíthetik magukat. A rossz hír az, hogy a negatív emberek hatnak rájuk a leginkább, mert számukra vonzó az érzelmi intenzitásuk. Habár intuitívak és jól olvassák az embereket, mégis figyelmen kívül hagyják a negatív jeleket a fentebbi okok miatt. Szívvel és nem fejjel gondolkodnak, ezért sokszor nem ésszerű döntést hoznak.
Nem szeretik az erőszakot, mások szenvedésének látványát (még filmben sem, és állatokra is vonatkozik ez), és természetüknél fogva konfliktuskerülők, ami miatt gyöngének tűnhetnek, holott másokért bátran kiállhatnak -ezek miatt már gyerekkortól kezdve bántalmazás áldozatai lehetnek. Vannak, akik zárkózottnak, sőt hidegnek tűnnek, holott néha csak így tudnak megbirkózni az érzelmi túltöltéssel (tanult kifejezéstelenség, lefagyás), más esetekben kifejezetten kifejezőek, nyíltan kimutatják érzelmeiket, akkor is, amikor mások inkább takargatják -ez néha szükségtelen drámához vezethet. Nem ritka, hogy megijednek az intim kapcsolatoktól, mert túl sok érzelemmel jár, és az énjük elvesztését érezhetik. Túlanalizálhatnak dolgokat, és érzékenyek lehetnek a kritikára, emiatt túlságosan érzékenyen reagálhatnak.
HSP-vel sok átfedés lehet, érzékenyek lehetnek a környezeti ingerekre (hang, fény stb.), illetve fizikálisan is érzékenyebbek lehetnek (nem mindegy, mit esznek, mennyit alszanak, mennyire stresszes a környezetük stb.). Környezetük ingereit átvehetik, és tükrözhetik a saját hangulatukkal, ezért nem szeretik a kaotikus helyeket. Gyakori gondolatuk a 'mi lett volna ha...' -ez az álmodozás segít mások helyzetébe való belehelyezkedésben. Ez a más cipőjébe való belebújás az emotional resonance (érzelmi rezonancia), ahol elképzelik mások érzéseit, hogy milyen lehet, és hozzáigazodnak.
A fentebb leírt tulajdonságok egy része idővel változhat, ahogy az empata érik. Megtanulhat asszertívabb lenni, abbahagyni a konfliktuskerülést (még ha továbbra sem szereti azokat), megtanulhat nemet mondani, a saját igényeit is figyelembe venni, és a legfontosabb: a határait megvédeni. Megtanulhatja a fizikai és mentális szükségleteit komolyan venni, életében a stresszt csökkenteni. Empatának lenni sok esetben egyáltalán nem egy könnyű dolog, sok hátulütője van (az emberek kihasználják, bántalmazó kapcsolatok elszenvedői, érzékenységük miatt szorongásra, depresszióra, szerfüggőségre való hajlam), és komoly fejlődésen kell átesniük ahhoz, hogy kezelhetővé váljon, és elérjék azt a rózsaszínködös szintet, amit sokan az empata szó hallatán gondolnak.

Három lényegi szintet lehet megkülönböztetni az empaták kapcsán, ezek között ingadozhatnak:
-1. kodependens
A leginkább patologikus állapot. Szükségét érzi annak, hogy gyógyítson, vagy megmentsen egy másik embert, jellemzően a romantikus partnerét. Ezért személyiségzavaros, szerfüggő emberhez kötődik, aki bántalmazhatja, kontrollálja. Függőjévé válnak ennek a patológiás kapcsolatnak, azt gondolják, hogy segíteni, megmenteni tudják a másikat, ki tudják szeretni a problémájukból (némileg grandiózus gondolkodás). Függő, kényszeres viselkedés jellemzi, ahol olyan partnereket keres, akiket 'megmenthet', átalakíthat, így folyamatosan diszfunkcionális kapcsolatokba lép. Irracionálisak, félelemmel teltek, öngyilkossággal fenyegetőzhetnek, erőszakosak lehetnek, súlyos esetben fizikai és pszichoszomatikus betegségeket fejleszthetnek. A világot egy veszélyes helynek tekintik, ahol ők áldozatok.
-2. büszke segítő
Ez egy átlagos szint, ahol van tudatosság és repedések is. Alapvetően egy adakozó, jólelkű ember, aki képes őszintén segíteni. A probléma ott van, hogy némileg egocentrikus ez a segítség, ők vannak a segítségadás középpontjában, ők tudják azt, hogy a másoknak mire van szüksége (itt nem egy emberről van szó, mint a kodependensnél, hanem sokról). Nincsenek ennek tudatában, robotpilóta módon működnek, tudatos belső motiváció nélkül. Titokban neheztelhet, ha nem értékelik, viszonozzák a segítséget, ez általában passzív-agresszív módon nyilvánul meg.
-3. autentikus altruista
A legegészségesebb szint, magas öntudatosság jellemzi. Tudatosak a belső motivációikkal, határaikkal, így megvan nekik a választás szabadsága; az adás és segítség egy tudatos választás számukra, nem alapállapot. Realisták, felismerik, hogy a legtöbb esetben valójában nem tud segíteni, és nem jó, ha kiégeti magát olyannal, aki nem tudja igazán fogadni a segítséget. Nem kötődik az adás kimeneteléhez sem, ezt egy szabad tevékenységnek tekinti, ahol az aktus a lényeg, és nem az adó személye.

Nárcizmus és empatizmus

Két kép segítségével lehet megfogni az empata és nárcisztikus működés közötti különbséget.

Képzeljünk el egy teadélutánt, ahova elvileg mindenki hoz saját maga által készített süteményt. Sokféle sütemény található, mindenki nyugodtan végigkóstolhatja a palettát. A nárcisztikus egyén az, aki nem hoz süteményt, nyugodt szívvel eszik belőlük, aztán azt meséli mindenkinek, hogy az övé a legfinomabb sütemény. Ezzel szemben az empata ugyan hoz süteményt, de titokban nem eszik egyikből sem, hogy mindenkinek biztosan jusson belőle. Összességében pont elég lett így a sütemény, a nárcisztikus üres lélekkel, de teli gyomorral távozik, az empata ugyan üres gyomorral, de teli lélekkel távozik.

A nárcisztikusokat leginkább egy arannyal futtatott vasdarabhoz lehet hasonlítani. Kívülről mindig fényesek, de ha megkapargatjuk a rétegeket, belül már rideg keménységet találunk, amin nem lehet áthatolni. Az empaták egy aranyrögre hasonlítanak, amelyet vasréteg fed. Nem tűnik értékesnek, nehéz is áthatolni a külső rétegen, de ha rászánjuk az energiát, valódi kincset találhatunk odabent. A nárcisztikusok sokszor nagyon megnyerőek tudnak lenni, fontos nekik a külső kép, amit sugároznak magukról, sokuk jó ember színében tetszeleg, de a bájuk csak felszínes, valójában senkit sem engednek közel a szívükhöz. Az empaták egy sérülékeny kincset őriznek, ezért sokszor ridegnek, távolinak hatnak, vagy nem megfelelően és ingerlékenyen viselkednek, hogy megvédjék magukat (általában azért udvariasak és kedvesek). Akit viszont közel engednek, tapasztalhatják meg a valódi szépségüket.

Különbözőség a látszólagos hasonlóságban

Sok külsőre hasonló tulajdonság található meg az empatákban és a nárcisztikusokban, így könnyen összekeverhetőek. Legfőbb hasonlóságuk a sérülékenységükből fakadó túlzott érzékenység. Olyan dolgokra is érzékenyen reagálhatnak, ami másoknak nem okoz fennakadást. Fontos különbséget tenni viszont ezen két sérülékenység között. A nárcisztikus érzékenységét túlérzékenységnek, az empatáét hiperérzékenységnek nevezném. A túlérzékenység lényege, hogy a legkisebb kellemetlenségre is negatívan reagál az illető, ha valami az aktuális vágyainak, elképzeléseinek, zen állapotának nem megfelelően történik, azt túlreagálja, drámát kreál belőle. A túlérzékenység minden esetben a nárcisztikusról szól, az ő vágyairól, igényeiről, egészségéről (hipochonder megnyilvánulások), jólétéről, érzelmeiről, hangulatáról, letört kisujjkörméről stb. A hiperérzékenység ezzel szemben a környezet ingereinek túlzott felvétele, ahol az információk a normálist meghaladó mértékben kerülnek befogadásra, ami leterheli a befogadót. A befogadó sok esetben túlterheli magát, mert próbál normálisan viselkedni, hiszen láthatóan másoknak nem okoz problémát az, ami neki igen. A hiperérzékeny emberek emiatt háttérbe szorítják a saját érzéseiket, szükségleteiket, vágyaikat, extrém esetben odáig, hogy fizikai és mentális betegségei alakulnak ki.

Másik hasonlóság a kritikára való érzékenység. A nárcisztikus két módon reagálhat: vagy elengedi a füle mellett, vagy túlreagálja, személyes támadásnak veszi. Minden esetben a nárcisztikus törékeny egója sérül a kritika (vagy bármilyen számukra negatívnak gondolt visszacsatolás) után, ezért ezt képtelenek elfogadni, minden esetben rosszindulatú támadásnak vélik, amit viszonozni kell harag, megvetés, bosszú útján. A tökéletességbe vetett hitük csorbulna, így a kritikát semmi esetre sem fogadják (habár imitálhatják ezt). Ezzel szemben az empaták nagyon is a szívükre veszik a kritikát, ez okozza a problémát. Szeretnének szerethetőek lenni, olyanok, akiket elfogadnak, és a kritika számukra a szerethetőségüket ássa alá, amiben egyébként is bizonytalanok. Önmaguk legnagyobb kritikusai, így az őket ért kritika csak még jobban megingathatja az amúgy sem stabil önbecsülésüket. A kritikát minden esetben komolyan veszik, és sokszor olyan kritikákat is befogadnak, ami egyáltalán nem jogos.

Sok egyéb hasonlóság van, amire kívülről hasonlóan reagálnak, de belül teljesen mást élnek meg; például, hogy mások megjegyzéseit magukra vehetik. A nárcisztikus azért, mert a világ körülötte forog, így minden megjegyzés róla kell, hogy szóljon. Az empata pedig azért, mert mindent mélyebb szinten érez és értelmez, így azon kezd el gondolkodni, hogy az ő viselkedése hogyan okozhatta azt a megjegyzést, miben felelős ezért. Ilyen az is, hogy ha egy szobába lépnek azt érzik, hogy minden tekintet rajtuk van. A nárcisztikus azért, mert -érthetően- azt gondolja, hogy ő a legfontosabb személy a szobában, az empata azért, mert hiperérzékeny a környezetére, és minden apró ingert felvesz abból. Más megbántására érzékenyen reagálhatnak, a nárcisztikus úgy gondolja ilyenkor, hogy a másik az idióta, mert nem látja az csodálatosságát, az empata pedig nagyon a szívére veszi ezt, fájhat neki.

A fentiek jó alapot szolgáltathatnak a megkülönböztetésben. A gyakorlatlanabb szemnek sem okoz nehézséget az overt nárcisztikus felismerése, hamar érezni lehet az arroganciáját, énközpontúságát, csak meg kell tanulni a mintát. A covert nárcisztikusuk (és az overt communal verziója) viszont gyakran nagyon is érzékeny, jólelkű ember bőrébe bújhatnak, ezért ott már nehezebb a különbségtétel, több időt igényel. Árulkodó jelek lehetnek, hogy hogyan beszél az előző kapcsolatairól, más emberekről, munkatársairól, a barátairól. Az empaták képesek mindenkiben a jót látni, ezzel szemben a nárcisztikusok mindenkiről nagyon negatívan, kritikusan, gúnyosan beszélnek, aki nem az ő szekerét tolja (és így átkerültek az ellenség táborába). Még a saját barátaikról is nagyon kritikusan tudnak beszélni, ha irigyek rájuk valamiért. Árulkodó jel lehet, ha nem érzed teljesen szabadnak magad a társaságukban, mintha tartoznál nekik bármivel is; vagy ha lefáraszt a társaságuk. A legjobb és leggyorsabb barométer viszont az első megérzés, ez általában nem téved (csak szinte sose hallgat rá az ember); ha valakinél nem stimmel valami, az ember megérzi az álságosságot. Később ez már nehezebben működik, mert az ember belevonja magát a kapcsolatba, így nehezebben hisz a megérzésének. (Ezért veszélyes szerintem interneten ismerkedni.)
Az empaták felismerése sem könnyű, mert hiperérzékenységük kibillentheti őket nyugalmi állapotukból, ami miatt lehetnek arrogánsnak tetszők, illetve gyakran hideg képet mutatnak magukról, ami miatt érzéketlennek tűnhetnek. A fenti jelekre (hogyan beszél másokról, megérzések) kell figyelni, és akkor kevésbé tévedhet az ember.
Még egy jellemző dolgot lehet említeni, az az, hogy hogyan tekintenek magukra. A nárcisztikusok magukat minden esetben jónak látják (amikor tisztában vannak a nárcisztikusságukkal, akkor büszkék az önzőségükre), addig az empaták -erős önkritikájuk miatt- sokszor nagyon rossz véleménnyel vannak magukról (persze van kivétel), de minimum törekednek a javulásra. Amikor valaki a nárcisztikus fejezet elolvasása után megijed, hogy talán ő is az, akkor majdnem biztosan nem az, mert van önkritikája. Vicces módon, de egy empata hamarabb gondolja magát nárcisztikusnak, mint egy nárcisztikus.

A legbiztosabb viszont az embereket embernek látni, legyenek bármilyenek is. Aki egészséges énképpel rendelkezik, nem érheti probléma, bárkivel is kerül interakcióba. A felismerés főleg azoknak fontos, akik még sérülékenyek, és tanulják ezeket a mintákat, vagy azoknak, akik szeretnek elmerülni az emberi sokféleségben, és elemezni azt.

Az empaták és a nárcisztikusok feladata

Az empaták szoros kapcsolatban vannak a gyerekénjükkel, ami az ember valódi lényegi énje. Ez a belső gyerek könnyen formálható és sérülékeny (részletesen a következő cikkben), szüksége van védelemre. A felnőttén az, ami a védelmet biztosíthatná, de ez az empatáknál alulfejlett. Az empaták legfontosabb feladata, hogy megtanulják megvédeni a belső gyereket, azáltal, hogy a felnőtténjüket fejlesztik. Felnőtté kell válniuk, meg kell tanulniuk kiállniuk magukért. Meg kell tanulniuk a saját igényeiket előtérbe helyezniük, és ennek hangot adniuk. Törődniük kell magukkal, egészséges önbizalmat építeniük, és asszertivitást gyakorolniuk, erős határokat felállítaniuk. Először magukat kell meggyógyítani ahhoz, hogy másokat is gyógyítani tudjanak. Nem önzővé kell válniuk, hanem meg kell tanulniuk megvédeni magukat.
Sokan a no contact (kapcsolatmegszakítás) erejében hisznek a nárcisztikussal, de ez csak elmenekülés, habár sokszor valóban ez az egyetlen védelem létezik. Egy egészséges empata esetén nincs szükség erre, magától maradnak el a nárcisztikusok, mert már nem lesznek hatással rá, így a törődését azok kaphatják, akik nem élnek ezzel vissza.
Más megközelítéssel fontos egy érzelmi távolságot tartani, az identical resonance (megegyező rezonancia) helyett az emotional resonance (érzelmi rezonancia) használatára törekedni. Amíg előbbi a teljes átérzése a másik problémájának (ami onnan jöhet, hogy hasonló feldolgozatlan traumája van az együttérző félnek magának is), addig az utóbbi átérezheti a másik problémáját, empatizálhat, de nem merül el benne. Segítséget is csak így lehet igazán adni, ha kicsit kívülről tekint az ember a problémára. Az empatáknak könnyebb út jutott, mert nekik van egy erős belső világuk, erős önkritikájuk (túl erős), ezért természetszerűleg van igényük a változásra. Minden adott hozzá, hogy fejlődjenek, csak jó irányba kell elindulniuk.

A nárcisztikusok egy idealizált perszóna álarcát viselik. Ez a perszóna tökéletes, de mivel senki sem tökéletes, így számos repedés van ebben a képben. E mögött a maszk mögött valójában egy sérült gyerek lakozik. Erre a gyerekre való rátekintést a nárcisztikus minden áron el akarja kerülni, mert számára ez nagyon fájdalmas. Amikor jól alakulnak a dolgok, akkor az álarc tovább szépül, de amikor problémák lépnek fel, olyankor az álarc lehullik. Az emberek a kudarcokból tanulhatnak, nincs itt sem másként, a nárcisztikus csak akkor indulhat el a gyógyulás útján, ha komoly krízisbe kerül. Ekkor van egyedül esély bármire, ekkor érezheti azt, hogy szüksége van segítségre, ismerheti be azt, hogy problémái vannak. Sosem szabad elfelejteni, hogy csak akkor lehet változás, ha azt az illető maga is akarja, csodákban lehet, de nem érdemes hinni, mert ritkán történnek meg.
Ezért hiú ábránd az, hogy megváltozik, hogy ki lehet szeretni a rossz tulajdonságait. Aki a másikat meg akarja változtatni, egyébként sem szereti igazán. Mindig fel kell tenni a kérdést: ha tudva levő, hogy semmi sem fog változni, akkor is nyugodt szívvel együtt tud-e élni ezzel a dologgal (például, ha megcsalta, garantáltan megteszi újra), vagy nem fogadja el. Távolról is lehet szeretni másokat, feláldozni meg nem érdemes magát az embernek egy álomképért (van sok más olyan, aki sosem csalná meg).
Mivel ő maguk is elkerülik a belső sérült énjükre (a lelkükre) való tekintést, így ezt másoknak sem engedik meg, ezért senkit nem engednek igazán közel, kapcsolataik felszínesek maradnak, minden esetben a külső énjük (az egójuk) építéséről szólnak. Emiatt bármennyi ember is veszi őket körbe, bármennyi rajongójuk van, valójában végtelenül magányosak, és egyedül érzik magukat. Ezért van szükségük folyamatos külső megerősítésekre. Önmagukat nem szeretik, ezért szükségük van más szeretetére. Elveszett emberek, akik nem látják, hogy a saját működésük okozza a problémájukat. Az egyetlen út, ha lenne bátorságuk befelé tekinteni, de az a belső világ végtelen ürességet áraszt, mert elhanyagolták, nem építették fel. Amíg nem képesek befelé tekinteni, és szembenézni a gyengeségeikkel, addig nem lesznek képesek másokkal szemben sem empatikusan viselkedni. Érdekes képlet ez, pont azoknak, akik folyamatosan önmagukkal vannak elfoglalva, lenne szükségük arra, hogy valóban foglalkozzanak magukkal, nem a külső, hanem a belső világukkal.

Leegyszerűsítve az empatáknak kicsit 'önzőbbé' kell válniuk (ha nem akarnak fizikálisan és mentálisan leépülni), a nárcisztikusoknak meg empatikusabbá kell válniuk (ha nem akarnak belül magányosak maradni). Persze bonyolultabb a megvalósítás -ha egyáltalán lehetséges-, de a lényeg az, hogy a helyes egyensúly valahol középütt van (ahogy mindig).
Annyit fontos még megemlíteni, hogy a pszichopátia az más kategória -habár van átfedése a nárcizmussal-, ott a legkisebb esély sincs a változásra, mert nem lelkileg sérült emberekről van szó, hanem az agyuk olyan, ami miatt képtelenek az (érzelmi) empátiára, mondhatni gyárilag nem alkalmasak rá.

Utószó

Érdekes módon, a fentebb tárgyalt kategóriák egyike sem tagja a pszichológusok kézikönyvének (a DSM-nek), holott nagyon is valóságos, és jól elkülöníthető jelenségek. Ez (az NPD-nél tágabb értelmezésű) nárcizmus, illetve empatizmus és HSP esetében érthető, hiszen túl széles népréteget fednek le -azaz túl általános jelenség- ahhoz, hogy önálló jelenségként kezeljék és diagnosztizálhatóvá tegyék. Viszont a pszichopátia és a kodependencia (a dark triad vitatott elmélet) hiányzása érthetetlen; jól kutatott témák, a létezésük elfogadott, szűkebb népcsoportot érintenek, és kellően káros hatásúak tudnak lenni ahhoz, hogy patologizálják. A nárcizmus manapság nagyon felkapott téma lett, a köztudatban egyre inkább tarol, ezzel szemben az empatizmus, vagy a HSP létét sokan még csak nem is fogadják el, agykutatások ide, vagy oda. (Nem véletlenül lehet ilyen jól leírni a különböző nárcisztikus altípusokat [ahogy itt is megjelent néhány jelentősebb], ellentétben az empatizmussal, ahol még hiányoznak ezek a részletekbe menő leírások [ezért nem is szerepelnek, túl hiányosak, vagy túl szakmaiatlanok ezek].)

A nárcisztikusok egy sérült belső énnel rendelkeznek, amire fájdalmas rátekinteniük. Emiatt végzetesen elhanyagolták a belső világukat, ezért üresek belül. Minden értéket kívülről próbálnak megszerezni, mert sajnos erre belülről képtelenek, az az út blokkolva van. Számukra a külső világ a mérvadó, csak annak a hideg racionalitása létezik, az ad értéket az életüknek, magukat csak akkor képesek értékesnek látni, ha a külvilág számára ezt folyamatosan be tudják bizonyítani. Elfelejtik, hogy az életnek nevezett színdarabban mindenkinek csak egy rövid epizód jutott, amiben mindenkinek megvan ugyanúgy a helye, mindenki szerepe egyformán fontos benne.
Az empaták ezzel szemben egy gazdag belső világgal rendelkeznek, ami gyakran elárasztja a valóságukat, emiatt képtelenek jelen lenni, és racionálisan viselkedni; elárasztják őket érzelmeik, gondolataik és fantáziáik. Gyakran ragadnak a múltban, ami fájdalmas, és depresszióval járhat, vagy a jövőben, ami félelemmel, és szorongással járhat. Elmerülhetnek a belső világukban, és elmenekülhetnek a valóság elől, azon valóság elől, ahol nem teljesül a legfőbb vágyuk, az igényük a szeretetre. Ők sokszor azt felejtik el, hogy az életnek nevezett színdarabban aktívan részt is kell venni, mert a függöny hamar legördül, nincs főpróba.
Kicsit mindannyian ilyenek is, olyanok is vagyunk, teljesen emberi dolog az, ha arra vágyunk, hogy mások elismerjenek, szeressenek bennünket -talán az egyik legalapvetőbb emberi tulajdonságok ezek-, viszont nem mindegy, hogy közben mi hogy bánunk másokkal. A legtöbb vallásban megtalálható aranyszabály használatára kell törekednünk, úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak.

Tág a téma, így elég hosszúra is sikerült. A következő cikkben a mostani téma folytatása lesz, mert a leginkább vizsgált része, a párkapcsolati része hiányzik, ahogy a társadalmi vetülete is. Ezeket egy átfogóbb keretbe tenném, illetve az első cikk tartalmával vegyíteném (vannak bőven átfedések), némi epigenetikával, GAPS-sal. Nem biztos, hogy bele fog férni egy cikkbe, majd kiderül.